Londoni mintára újul meg több Skála
A Kecskeméti Malom Központot tulajdonló cégcsoport egyik tagjáé, az ES Holding Kft-é lett egy fővárosi és öt vidéki Skála. A vevők tervei szerint európai színvonalú nagyáruházakká alakítják át az ingatlanokat, azonban az áruházak jelenlegi bérlői 2008-ig megmaradnak
Az ES Holding a múlt év végén 100%-os tulajdont szerzett a Skála Centrum Ingatlanhasznosító (SCI) Kft-ben. Az SCI tulajdonában az újpesti, az egri, a miskolci, a szegedi, a kecskeméti és a pécsi Skála divatház van.
Az új tulajdonos már ebben az évben lekezdi a Skálák modernizálását, az egri Skála pl. már a nyárra teljesen légkondicionált lesz. Szőke István, az ES Holding fejlesztési igazgatója a napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a londoni Harrods vagy a párizsi La Fayette mintájára kívánnak minőségi áruházakat létrehozni és terveikkel felkeresik majd az érintett önkormányzatokat is, hogy az épületek illeszkedjenek a helyi belvárosi környezethez.
A Skála áruházak névhasználati jogát ugyanakkor a kínai tulajdonban lévő Magyar Jin Wen Kft. birtokolja és összesen 18 Skálát üzemeltetnek országszerte. A cégnek emellett hosszú távú bérleti szerződése van az áruházakban.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





