Februártól bontják a Vörösmarty téri ORI-székházat
A tervek szerint februárban kezd?dhet meg a Vörösmarty téri volt ORI-székház bontása, a mintegy 12 milliárd forintos beruházás keretében megvalósuló új épület 2005-re készülhet el.
A tervek szerint februárban kezd?dhet meg a Vörösmarty téri volt ORI-székház bontása, a mintegy 12 milliárd forintos beruházás keretében megvalósuló új épület 2005-re készülhet el – mondta Elekes András, az ING Magyarország Ingatlanfejleszt? Kft. ügyvezet? igazgatója az MTI-nek.
Az ügyvezet? igazgató elmondta: a mintegy 25 ezer négyzetméter alapterület? épületben kereskedelmi egységeket, irodákat, valamint lakásokat alakítanak ki. Az épület alatt háromszintes mélygarázst hoznak létre. Hozzátette: az új épület létrehozását az ingatlan másik tulajdonosával, a M?vészeti és Szabadm?vel?dési Alapítvánnyal közösen végzik. Az ING Kft. tulajdoni hányada 2005-re eléri a 66 százalékot.
Elekes András kifejtette: a társaság három éves m?ködése óta összesen mintegy 20 milliárd forint értékben hajtott végre befektetéseket. Kiemelte a Dózsa György úton végzett ingatlanfejlesztést, amelynek értéke mintegy 15 milliárd forint, valamint a Nagykovácsiban épített lakóparkot, ennek értéke 3,5 milliárd forint volt.
A holland anyacég, az ING Csoport a világon 14 országban végez ingatlannal kapcsolatos tevékenységet. Az általuk vezetett portfolió értéke 54 milliárd euró. Globális szinten az üzletágban 2.500-an dolgoznak.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




