Üzlet- és irodaházat épít a Laki
Augusztus végére készül el a Róbert Károly körúti Laki Kereskedelmi Központ, amelyet a csaknem 300 alkalmazottnak munkát adó Laki Épületszobrász Rt. épít saját beruházásban.
Augusztus végére készül el a Róbert Károly körúti Laki Kereskedelmi Központ, amelyet a csaknem 300 alkalmazottnak munkát adó Laki Épületszobrász Rt. épít saját beruházásban. Amint azt Laki Péter, a cég vezet?je elmondta, az állami megbízások látványos visszaszorulása, az elhalasztott fejlesztések, a lekötetlen kapacitások immár nem csak a nagy cégeket késztetik saját beruházások indítására. A megrendelés nélkül maradt szakipari cégek kénytelenek munkát teremteni maguknak.
A tervek szerint kilenc év alatt megtérül? beruházás egymilliárd forintba kerül, amelynek negyede a saját er?. A 3600 négyzetméteres, hétemeletes komplexum alsó két szintjén, 800 négyzetméteren építési-lakberendezési üzletek, afölött pedig irodák lesznek. A cégvezet? szerint az ilyenkor szokásos beruházásbonyolító, m?szaki ellen?r, generálkivitelez? nélkül egy szakipari cég több mint 10 százalékkal olcsóbban jön ki, s ezt az árel?nyt a bérleti díjakban is érvényesítve, bérl?ket is lehet találni. Az irodabérleti díj 12, az üzleteké 18 euró/négyzetméter, a rezsi díja pedig 2,5-3 euró lesz.
A Laki Rt. eredményes évet zárt: a forgalom 18 százalékkal emelkedve megközelíti a 2 milliárd forintot. A cég fejl?désére jellemz?, hogy már az európai uniós piacok felé tekintenek; egy éve 50 millió forintos költséggel bemutatótermet nyitottak Bécsben.
Itthon az rt. az OTP-székházon és a Riverside Apartmanházon dolgozott, illetve részt vett a Keleti pályaudvar Lotz-csarnokának felújításában. A cég k?ipari, épületfelújító és épületszobrász-részlege Pilisszentivánon m?ködik, de Angyalföldön is van ólomüvegm?helye.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





