Az Alkotás Pointot 62 millió euróért adták el
Csaknem 130 millió eurót fektet be magyarországi ingatlanokba az idén a német SachsenFonds, amely korábban a Skanskától 67,5 millióért megvette a Science Parkot, most pedig az AIG/Lincolntól 62 millió euróért az Alkotás Pointot szerezte meg.
Összesen csaknem 130 millió eurót fektet be magyarországi ingatlanokba az idén a német SachsenFonds, amely korábban a Skanskától 67,5 millióért megvette a Science Parkot, most pedig az AIG/Lincolntól 62 millió euróért az Alkotás Pointot szerezte meg.
Eladta az amerikai AIG/Lincoln ingatlanfejleszt? cég a tulajdonában lév? Alkotás Point irodakomplexumot – er?sítette meg a NAPI Gazdaságnak a Budapest Business Journal (BBJJ értesülését a vállalat illetékese. A vev? a német SachsenFonds GmbH, amely 35 zárt vég? alapot kezel, 21 ezer kisbefektet? és mintegy 2, 7 milliárd euró bevonásával.
A SachsenFonds 62 millió eurót fizet a Budapest XII. kerületében, a MOM Parkkal szemben található irodaépületért. Lapunk információi szerint az ügyletet két hete kötötték meg, de csak most jelentették be. Lance Bozman, az AIG/Lincoln ügyvezet? igazgatója ezzel kapcsolatban a BBJ-nek hangsúlyozta: nem nyilatkozhat a tranzakció nyereségéro”1, de az AIG 8 százaléknál kisebb hozamot realizált a 2000-ben felépített, 24 ezer négyzetméteres alapterület? irodaépület értékesítésekor. Az Alkotás Point kihasználtsága jelenleg a 90 százalékot közelíti, vagyis ennyi a bérl?knek kiadott terület.
A vev?nek, a német alapkezel?nek nem ez az els? magyarországi befektetése: éppen az idén vásárolta meg a Science Parkot a svéd Skanskától. Akkor a németek 67,5 millióért euróért jutottak a komplexumhoz. A müncheni székhely? SachsenFonds GmbH a Landesbank Sachsen Girozentrale (Sachsen LB) csoporthoz tartozik. A Sachsen LB az egykori NDK részét képez? Szászország tartományi bankja. A két idei ügylet révén összesen csaknem 130 millió eurós befektetéseket hajt végre Magyarországon a SachsenFonds.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





