Kulturális központot avatott Veres János Nyírbátorban
Megvalósult álomnak nevezte Veres János azt az 1 milliárd 250 millió forintos
beruházással elkészített kulturális központot, amit csütörtökön
avattak fel Nyírbátorban.
Évtizedeket vártak erre a központra a helyiek – mondta a
pénzügyi tárca vezetője avató beszédében, majd kiemelte: a modern
épület létrehozásához az országgyűlés a kormány előterjesztésére
több mint egymilliárd forint címzett támogatást szavazott meg a
település önkormányzatának.
A Bán Ferenc Ybl- és Kossuth-díjas nyíregyházi építész tervei
alapján készült négyszintes nyírbátori létesítménybe a neves
szakember különleges építészeti megoldásokat tervezett. Így például
a színház- és moziterem befogadóképessége kétszáz főstől hatszáz
fősig változtatható egy úgynevezett süllyesztéses technika
segítségével.
Veres János megemlítette, hogy a támogatás nélkül a helyhatóság
nem tudta volna megépíttetni a kulturális központot.
Hozzátette: tavaly ősszel ipari parkot avattak a településen,
ahol egy hónapja kezdte meg működését az első üzem, egy
autó-kábelgyár. Így a jelek szerint a helyieknek teljesülni látszik
az a vágya, hogy Nyírbátorból erős gazdasági alapokon álló
kulturális központ váljon.
Balla Jánosné, Nyírbátor polgármestere közölte: a kulturális
központ és a Báthory-kastély – amelyet az Európai Unió 2,7 millió
eurós, mintegy egymilliárd forintnyi támogatásából jelenleg újítanak
fel – működtetésére a város közművelődési és idegenforgalmi
közhasznú társaságot hoz létre.
A kht. feladata lesz a település kulturális hagyományainak
ápolása, a turizmus szervezése, valamint az intézményi háttér
biztosítása a helyi művészeti és öntevékeny csoportoknak.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





