Készülő Megasztár házak
Időben jutnak
lakásnyereményükhöz a Megasztár című műsor nyertesei: tartják a
kivitelezők a szerződésben szereplő időpontot.
Az Elephant Holding bejelentette, hogy a Megasztár 2006-ban
befejeződő széria nyertesének felajánlott lakás néhány napon belül
elkészül, és akár júliusban már beköltözhet a nyertes, így késedelem
nélkül veheti birtokba új otthonát, ami a Malomdomb Lakóparkban
található, Budapest egyik legkedveltebb, családi házas területén a
XVI. kerületben.
A magyar sajtóban szereplő információk szerint a Megasztár
második széria győzelméért járó lakásba Molnár Ferenc Caramel
legfeljebb csak az év végén tud beköltözni. “Soha nem volt szó
ilyenről, a szavaimat kiforgatták, a szerződésben tisztán és
világosan az áll, hogy idén június 30-án beköltözhet a lakásba
Caramel, és ehhez az időponthoz tartjuk is magunkat. A ház pedig már
készen van – mondta el az MTI-nek Gyulay Anett az értékesítési iroda
ügyvezetője.
Caramel lakása 42 négyzetméteres és a Napliget lakóparkban, a
Dunához és a honvédségi laktanyához – közel, a főváros IV.
kerületében található.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





