Az MNB konferenciaközpontot létesít központi épületében
Magyar Nemzeti
Bank nettó 232,7 millió forintos beruházással konferenciaközpontot
létesít Budapesten, a Szabadság téren található központi épületében.
Az MNB által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a
székesfehérvári székhelyű Baucont Építőipari Zrt. nyerte meg, az
A-Modul Rt., a Bernecker Kft., a Gandalf Kft., a Lavina Zrt., és a
Modulor Kft. előtt.
A megbízás magába foglalja a Szabadság tér 8-9-es számú
épületében létesítendő konferenciaközpont generálkivitelezési
munkálatait. A belső átalakítással létrejövő helyiség több mint 500
négyzetméter hasznos alapterületű lesz, amelyből 40 négyzetméter a
pinceszinten, 340 négyzetméter a földszinten, míg 120 négyzetméter a
galériaszerűen kialakítandó félemeleten helyezkedik el.
Ezen belül a belsőépítészet, az épületgépészet feladatait el
kell végezni, és ki kell építeni az elektromos épületfelügyeletet, a
studiótechnikát, a behatolásjelző, a tűzjelző és az informatikai
rendszert. A nyertesnek vendéglátási lehetőséget is ki kell
alakítania, és be is kell bútoroznia a konferencia központot.
A nyertes cégnek be kell szereznie az építésügyi hatóságtól a
használatbavételi engedélyt, és 24 hónap garanciát kell nyújtania az
elvégzett munkákra.
A kiírás szerint a generálkivitelező feladata lesz a munka során
kialakított studiótechnikára, a felvonókra, az egyedi csillárra, a
gőzbeporlasztóra vonatkozó valamennyi javítási munka elvégzése is.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Budapesti panorámás luxuslakás eladó a Várnegyednél – terasszal, modern felszereltséggel

ŐSZTŐL ÚJABB PANELBOOM VÁRHATÓ

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak? Milyen változást hoz az Otthon Start az ingatlanpiacon?

Hihetetlen árcsökkenés: szuper kedvezményes családi házakat mutatunk!
Dizájn

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
