Befektetési guru: Örökké aranyban kéne tartanunk a pénzünket
Marc Faber az aranyat favorizálja. A neves befektetési guru szerint a befektetőknek “mindörökre” aranyban kellene tartaniuk pénzüket, hisz a nemesfém mennyiségét nem lehet olyan mértékben növelni, mint amekkora ütemben a dollárnyomdákat lehet üzemeltetni, és ontani a zöldhasút – jelenti a Cashline.
Ebből kiindulva hosszabb távon is gyenge maradhat a dollár, bár Faber kiemelte azt, hogy ez nem azt jelenti, hogy újabb esés következne be az amerikai valuta árfolyamában, hisz jelenleg az euró is rosszabb alternatíva.
Görögországgal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Európai Központi Bank közvetett módon ki fogja segíteni a mediterrán országot, bár az nem fogja meghozni a várt sikert. Ugyanakkor más európai országok (például Portugália, Spanyolország) is segítségre szorulhatnak, ami nyomás alá helyezheti az európai közös valutát annak monetáris hatásai miatt.
De továbbra sem lehet elfeledkezni az amerikai problémákról, hisz könnyen lehet, hogy a Fednek meg kell mentenie Kalifornia és Illinois államokat azok katasztrofális költségvetési helyzete miatt, illetve nem lehet szó nélkül elmenni az ezernyi sebből vérző szociális ellátó rendszerek reformja mellett sem. Faber szerint tíz év múlva könnyen azzal a helyzettel találhatja magát szembe a kormányzat, hogy az adóbevételek 30-50 százalékát az államadósság kamatterheire fogja kifizetni, ami gyenge dollárt eredményezhet.
Összességében Marc Faber nem fest rózsás képet a jövőről, éppen ezért nem tartana portfóliójában amerikai részvényeket, sokkal inkább válogatna az ázsiai (indiai, kínai, maláj, vietnami) palettáról, mivel ezen országok sokkal nagyobb gazdasági növekedést produkálhatnak a következő időszakban, mint az USA.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 hiba, amit sok eladó elkövet

Felrobbantja a piacot az Otthon Start – de nem ott, ahol mindenki várta!

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





