A bankok nem akarnak veszteni – Dubaj közel a megállapodáshoz
Több hónapos huzavona után végre ebben a hónapban elindulhat az érdemi tárgyalássorozat a Dubai World és a hitelezők között, a legnagyobb kitettséggel rendelkező bankok pedig úgy látszik, nem engednek.
Számukra elfogadható lenne az eredeti hitel lejárat meghosszabbítása, viszont a hitelüket teljes egészében viszont akarják látni. Szakértők szerint a javaslatcsomag nem fogja mindenki tetszését elnyerni, annak ellenére, hogy a körülmények ismeretében egy reális csomagot tehet le az asztalra Dubaj.
Több hírforrás szerint is már sikerült felmérni teljes egészében a Dubai World pénzügyi helyzetét, ezen a héten pedig végre elkezdődhetnek az érdemi tárgyalások a dubaji állami holding és a hitelezők között. Eddig minkét fél titkolózott, az állami cég egyenesen azt mondta korábban, hogy konkrét tervvel sem rendelkeznek, hiszen ahhoz fel kell mérni a társaság helyzetét, úgy látszik azonban ez már nem állhat a megállapodás útjába.
A tárgyalássorozat oroszlánrésze csak ezután következik, hiszen az ismert körülmények mellett meg kell győzni a hitelezőket az adósság-átstrukturálásról. A Bloomberg nevük elhallgatását kérő bankárokra hivatkozva azt írja, hogy a legvalószínűbb megoldás az lehet, hogy a bankok az összes hitelükhöz hozzáférhetnek, ehhez viszont le kell nyelniük azt a békát, hogy a pénzüket csak meghosszabbított lejárat (több év) után kaphatják meg.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Drágám, az újépítésű lakások összementek!
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Sokan itt követik el a legnagyobb hibát hitelfelvételnél: nem azt nézik, amire valójában figyelni kellene

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





