Elkészült az ország legnagyobb P+R beruházása
Csökkenő autósforgalom a főváros bevezető útjain, dugó- és várakozásmentes közlekedés az elővárosi vonatokkal Budapest belvárosába és egész nap ingyenes, kamerákkal megfigyelt parkolási lehetőség – ezt kínálja több mint 850 P+R-parkoló.
A MÁV Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Szövetség és 13 Pest megyei önkormányzatból álló konzorcium több mint 850 P R parkolót adott át a mai napon 3 vasútvonal mentén. Az európai uniós beruházás keretében 540 fedett kerékpártároló – több helyszínen buszmegálló és buszforduló is – épült, illetve szépült meg.
13 Pest megyei településen – Abonyban, Cegléden, Gyömrőn, Kismaroson, Nagykátán, Pilisen, Sülysápon, Szentmártonkátán, Sződligeten, Tápiószecsőn, Üllőn, Vecsésen és Verőcén – épül P R- (parkolj és vonatozz), valamint B R- (biciklizz és vonatozz) parkoló a vasútállomások közvetlen környezetében. A parkolók építésének elsődleges célja, hogy erősödjön a közösségi közlekedés Budapest agglomerációjában. Elsősorban fejlesztésekkel érhető el ugyanis, hogy régi és új utasok egyaránt a vasúti közlekedést válasszák. Ilyen fejlesztések például a vasútállomások mellett létesített modern, minden igényt kielégítő, ingyenesen használható parkolók, amelyekben biztonságosan, kulturált körülmények között lehet otthagyni napközben a gépkocsikat, kerékpárokat. A vonattal történő továbbutazás az időmegtakarításon túl további számos előnnyel jár. Amellett, hogy a vasút az egyik legbiztonságosabb és legkörnyezetbarátabb közlekedési mód, a vonaton lehetőség van pihenésre, olvasásra, számítógépes munkavégzésre.
A közúti közlekedés visszaszorításából tehát számos előny származhat közösségi, társadalmi és globális szinten egyaránt a fővárosi bevezető utak tehermentesítése, a torlódások mérséklődése, a károsanyag-kibocsátás csökkenése stb.
A P R-, illetve a a B R-parkolók építése a BKSZ, a MÁV Zrt. és az érintett települési önkormányzatok szoros együttműködésével, az Európai Unió támogatásával valósult meg.
A parkolólétesítési projektet – a Közép-Magyarországi Operatív Program részeként – az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a hazai központi költségvetés vissza nem térítendő támogatás formájában, együttesen 90 %-os támogatási aránnyal finanszírozza. A projekt elszámolható költségének 10 %-át, vagyis az önrészt az önkormányzatok adják. A 2010. június 30-ával záruló projekt összköltsége csaknem 624 millió forint.
Az elővárosi közlekedés fejlesztésére a BKSZ Budapesti Közhasznú Kft., a MÁV Zrt. és 13 Pest megyei önkormányzat konzorciumi összefogásával kerül sor a Budapest – Szob, Budapest – Cegléd – Szolnok és a Budapest – Újszász – Szolnok elővárosi vasútvonalak mentén. Az érintett településeken 851 P R-parkolóhely (ebből 25 mozgáskorlátozottak részére), és 540 B R-parkolóhely létesült. A rendelkezésre álló forrásból több településen autóbuszmegállók és autóbusz-fordulók is épültek, amelyek az érintett települések lakóin kívül a vasúti kapcsolattal nem rendelkező környező településeken élőket is kiszolgálják. A projekt keretében megvalósuló létesítmények fenntartását öt éven keresztül az érintett önkormányzatok végzik majd.