A világ legnagyobb szélerőművét építik meg Németországban
Új trend érvényesül a német szélerőmű iparban: magasabbra, nagyobbat és kevesebbet. Erre példa az új, 200 méter magas szélgigász – írja a világtudomány.hu
A világ legnagyobb szélerőművét Dél-Németországban építik, Pfalzban a Schneebergerhof nevű településen, ahol Németország első szélerőműve állt. A gigász acéltornya 135 méter magas, és egy 127 méter átmérőjű óriás-rotort szerelnek rá, így a számítások szerint a szélerőmű 12668 négyzetméteren képes majd „befogni” a szelet.
A szélerőmű legmagasabb pontja 200 méter lesz, olyan magas, mint Frankfurtban az 54 emeletes Maintower nevű felhőkarcoló. A további adatok szerint 1500 köbméter betont és 180 tonna acélt építenek az óriási toronyba, amelynek csúcsán a gondola, generátorral és a rotorlapokkal együtt 700 tonna súlyú lesz.
A gyártó, az Enercon nevű cég építi a 6 megawatt teljesítményű E126 jelű generátort, amelyet mostanra följavítottak, vagyis új generátorhűtéssel látták el. Ennek köszönhetően 7, 5 megawattra növekedhet a teljesítmény, ami világrekordnak számít.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





