Van akinek emelkedni fog a vízdíj
A vízdíj kiszámítására különböző módszerek vannak, de az áremelkedés bizonyos fogyasztói körökben elkerülhetetlen – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója. Haranghy Csaba beszélt arról is, hogy negyedévente kell frissíteni egy cég kockázati térképét.
Bizonyos fogyasztói körökben elkerülhetetlennek nevezte a vízdíjak emelkedését a jövőben a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója. Haranghy Csaba az InfoRádió Aréna című műsorban emlékeztetett arra, hogy továbbra is több árképzési mód van, de elképzelhetőnek nevezte, hogy az ország egyes régiói között később bizonyos kiegyenlítődés jöjjön létre.
A Fővárosi Vízművek vezérigazgatója üdvözölte a parlament döntését arról, hogy a jövőben kizárólag állami és települési önkormányzati tulajdonba tartozhat vízi közmű. Haranghy Csaba előremutatónak nevezte a változtatást, mert azzal hatékonyabbá és gazdaságosabbá válhat a működés, és társulásra ösztönzi a jelenleg több mint 400 vízszolgáltatót.
A Bartók Béla út közelében nemrég eltört cső mindössze 30 éves volt, a korából nem lehetett arra számítani, hogy eltörik – mondta a vezérigazgató. Haranghy Csaba kiemelte: a fővárosi csővezeték átlagéletkora 50-60 év, ami a 70-100 évre tervezett rendszer esetében nem nevezhető idősnek. A két héttel ezelőtti csőtörést külső és belső behatások szerencsétlen összjátéka okozta – tette hozzá.
Haranghy Csaba közölte: egy cégnek negyedévente kell frissíteni a kockázati térképet, de ennek csak egyik eleme a cső kora.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





