Egyre drágábban lehet csak garázst kapni
Az átlagos garázs ára 1,75 millió forint volt tavaly Budapesten. Ugyanezért az ezredfordulón 1,4 millió forintot, míg a csúcson – 2006-ban – közel 2 millió forintot kértek és adtak is. Egyebek mellett ezt tartalmazza az FHB Jelzálogbank elemzése.
Az elemzés szerint a főváros frekventált területein a garázsok bérleti díját a cégek fizetőképessége határozza meg, míg a külterületeken a bérleti díjnak alacsonyabbnak kell lennie, mint a lopás elleni casco biztosításnak.
Az FHB adatbázisa együtt kezeli a terem- és az egyéni garázsokat, így az adatok – amikor nem jelzik külön – valamennyi autótárolóra vonatkoznak. A teljes állományra vetített hozam 7-10 százalék között változik. A hozamot a garázsban, illetve teremgarázsban egy beálló hely vételára, valamint az azért kapható havi bérleti díj határozza meg.
A garázsok vételára a belvárosban, a belső Józsefvárosban, illetve a belső Ferencvárosban, valamint Bel-Budán a legmagasabb, meghaladja a 3,2 millió forintot. Ettől a város széle felé haladva folyamatosan csökken az ár valamivel 1,2 millió forint alá.
A havi bérleti díj a belvárosban, a Szabadság téri Lipót garázsban 79 ezer forint. A WestEnd bevásárlóközpontban 43 ezer, míg a bazilika előtti – automata – mélygarázsban 50 ezer forint.
A garázs bérleti díjakat befolyásolja a kereslet is, amit a szakértők szerint a fővárosban regisztrált autók száma befolyásol alapvetően. A csúcson – 2003-ban – több mint 600 ezer kocsi futott Budapesten, a számuk jelenleg 560 ezer.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.