Lefutotta a 4000 km próbát az Alstom metrókocsija
Az Index információi szerint sikeresen teljesítette a 4000 kilométeres próbafutást a 2-es metró vonalán az új Alstom-szerelvény, így áprilisban vagy májusban kiadhatja a típusengedélyt a közlekedési hatóság. Utazni azonban majd csak ősszel lehet az új kocsikon.
A lap szerint a 4000 kilométeres próbafutást kétszer kellett újraindítani, egyszer azért mert túl kicsi volt a fedélzeti (a visszapillantó tükröket is helyettesítő) kamerarendszer memóriája, másodszor pedig mert kinyílt a vezetőfülke ajtaja menet közben. Mindkét hibát orvosolták. Az Alstom-kocsik február elején kerületek abba az állapotba, hogy a 4000 kilométeres tesztfutást elkezdjék. Ezt a távot hiba nélkül kell teljesíteni, ha hibát tapasztalnak, akkor a javítás után le kell nullázni a kilométerszámlálót és újrakezdeni a tesztfutást.
A tesztfutás alapján adja majd ki a típusengedélyt az Alstom-kocsikra a közlekedési hatóság. Információink szerint a 4000 kilométeres próbafutás nem számít túl “kimerítőnek”, az orosz kocsik 30-40 évvedl ezelőtt 100 ezer kilométeres próbát futottak, az egyetlen szem, nagyreményű Ganz-szerelvény pedig 70 ezret (a Ganz gyártásából végül nem lett semmi).
A típusengedélyért erősen meg kellett szenvednie a gyártónak, a közlekedési hatóság a kocsik fékrendszere miatt sokáig húzódozott. A fékrendszer szoftverén végül módosított az Alstom, és a közlekedési hatóság is engedett: megadta a magyar jogszabályok alóli mentességet a francia cégnek. A fékvita miatti szállítói késlekedés volt az oka annak, hogy a főváros 2010 októberében felbontotta a 2006-ban kötött metrókocsi-szerződést, amit szűk egy évvel később módosított feltételekkel újrakötött Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója. Információink szerint ha minden jól megy, akkor ősszel már Alstom kocsikkal lehet utazni a 2-es metró vonalán. Addig a szerelvényeket még ide kell szállítani a lengyelországi gyártótelepről, és egyenként is próbafutást kell teljesíteniük.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
