Visszatérhet a villamos több belvárosi utcába Budapesten
Már készülnek a budapesti villamoshálózat fejlesztésének tervei a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusra. Az Egy nap a városban blog szerint visszatérhet a villamos a Bajcsy-Zsilinszky útra, a Rákóczi útra, a Kossuth Lajos utcába, folytatnák az 1-es és a 3-as meghosszabbítását, a 2-est pedig egészen az Árpád hídig húznák ki.
A 47-es és a 14-es villamos két végállomása között 2,2 kilométer távolság van, amelyen újra lefektetnék a síneket, így újra járhatna villamos a Bajcsy-Zsilinszky úton. Ezzel együtt rendbe tehetnék a Nyugati teret és környékét.
A Balha Lujza tértől a Döbrentei térig is villamospályát építenének, a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcában pedig biciklisávot alakítanának ki, illetve növelnék a zöld felületet.
Az 1-es villamost meghosszabbítanák Budán az Etele térig, a 3-as villamost kihúznák az angyalföldi Béke térig, összekötnék Csepel városközpontot a Határ úti metrómegállóval, mindkét irányba meghosszabbítanák a fogaskerekűt, a kettes villamos pedig a lakótelepek érintésével elérne az Árpád hídig a másik irányban meg az 51-es összekötésével Pesterzsébetig. Bővítenék az 50-es villamost, a 4-6-ost, és kiépítenének számos új szakaszt is.
Fejlesztenék a trolihálózatot is: a 82-es egy kilométer pluszt kapna, a 77-es 1,2-t, a 74-es 350 métert, a 9-es autóbuszt pedig trolivá alakítanák – olvasható a blogon, ahol kedden az ötös metróval kapcsolatos elképzelésekről írtak.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





