Bartók János az új vezérigazgatója a MetLife magyarországi vállalatainak
A MetLife, Inc. bejelentette, hogy a megfelelő hatósági engedélyek beszerzését követően Bartók Jánost nevezi ki a a MetLife magyarországi vállalatainak – a MetLife Biztosító Zrt. (korábban Aviva Életbiztosító Zrt.) és az Ahico Biztosító Zrt. – vezérigazgatójává. Boda Ferenc, az Ahico Biztosító Zrt. korábbi vezérigazgatója új régiós feladatok irányítására kapott megbízást a MetLife közép-európai csoportján belül.
“János közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi szolgáltatások területén, számos eredményes projektet irányított és sikeres vállalatvezetőként jelentős eredményeket ért el”, mondta Eric Clurfain, a MetLife közép-európai régiójának vezetője. “Meggyőződésem, hogy János erős szakmai hátterével, vezetői képességével és elkötelezettségével megfelelően fogja irányítani a két társaság zökkenőmentes integrációját és folytatni fogja a MetLife magyarországi növekedési stratégiájának megvalósítását.”
János 1999-től 2007-ig az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2007-ben elnök-vezérigazgatóként csatlakozott az Aviva Életbiztosítóhoz, ahol 2008-ban beválasztották az európai “Executive Leadership” csoportba és ugyanebben az évben kinevezték az Aviva Duna régió elök-vezérigazgatójává, ahol a magyar mellett a cseh, román és szlovák Aviva vállalatokért felelt.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





