Már a héten kezdetét veszi az Urbitális Majális!
A 2008 óta megrendezésre kerülő májusi rendezvénysorozat idén több mint 60 programot kínál Budapest legkülönbözőbb helyein. A civileket, a városért tenni akaró és szerető szervezeteket, szakembereket, művészeti társulatokat tömörítő urbanisztikai majális szervezői hisznek abban, hogy Budapest nem elsősorban házak összessége, nem csupán épített környezet.
Bár Budapest csodaszép, de a város valódi báját „szelleme” adja. Ennek megismeréséhez pedig a városi legendák, sztorik, mítoszok, a városi kultúra, az itt élők segítenek hozzá. Ezek a gondolatok adták az inspirációt, hogy a szervezők idén is ablakot nyissanak a városi világra, megmutassák, ami nem látszik. Idén pedig ehhez Budapest életének meghatározó mozgatórugóit, akreativitást és designt állították fókuszba.
A kaleidoszkópszerűen összegyűjtött programokon keresztül májusban tehát megmutatkozik a kreatív város és az is, ami a felszín alatt van! A kínálat pedig rendkívül széles: szakmai események, konferenciák, utcai performanszok, koncertek, szabadtéri majálisok, kiállítások várják az érdeklődőket egy hónapon át! Az Urbitális Majálist koordináló Urbanissimus Klub idén három kiemelt központi eseményt is kínál a budapestieknek és az ide látogató külföldieknek. A szakmai érdeklődőket május 2-án a tematikus utcákról szóló ingyenes TÉRKÖR konferenciára és workshopra, május 25-én pedig a WeLoveBudapest közreműködésével megrendezésre kerülő Kreatív Konferenciára várják a Design Terminálba. Emellett az idén első ízben, hagyományteremtő céllal kerül megrendezésre a Belvárosi Majális és Nassoló Napok fesztivál, amely 4 napon keresztül az Erzsébet téren kínál kellemes pünkösdi és gyermeknapi kikapcsolódást május 25-28 között.
Urbitális Majális 2012. május 1- 31-ig, Budapest több helyszínén
További információ: www.urbitalis.hu

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





