Egyedülálló biotechnológiai kutatóközpont nyílt Pécsen
Az Enviroinvest 434 millió forintos projektje az Európai Unió 260 millió forintos támogatásával valósul meg. promóció
Az Enviroinvest Zrt. most megnyílt új kutatóközpontja egyesíti a fágterápiás kutatásokat és alkalmazásokat, amivel az első ilyen intézmény az Európai Unióban. A projekt keretében korszerűsítették a műszerparkot, növelik a létszámot, és nagy dobásra készülnek a kutató-fejlesztő munkában. A vállalkozás 2006-ban hozta létre első laboratóriumát, bérleményben a szekszárdi ÁNTSZ épületében. 2010 decemberében pályázatot nyújtott be cég az Új Széchenyi Terv GOP-1.3.2-es kiírására. A nyertes projekt első kézzelfogható eredménye a nanofágterápiás központ, amely éppen a napokban kapta meg a használatbavételi engedélyt a hatóságoktól. Az új műszerek között kuriózumnak számít a Roche GS Junior 454 típusú új generációs szekvenátor, ezzel meg tudják határozni az adott nukleinsav minta bázissorrendjét. Ugyancsak a Roche-tól szereztek be két DNS izoláló robotot. Ezek közül az egyik egyszerre 96 mintából tud nukleinsavat kivonni, a másik pedig 32-ből, azonban ez egyben már pipettázó robot is, ami lehetővé teszi, hogy emberi beavatkozás nélkül történjen a vizsgálat. Emellett egy-egy 5, illetve 250 literes fermentorral is bővült a műszerpark, ezekkel baktériumokat lehet szaporítani akár piaci megrendelésre is.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Vége lehet a Gellért-hegyi káosznak? 20 éve vár Budapest egyik leglátványosabb közlekedési fejlesztése

Sokkoló igazság a magyar lakáspiacról: nem azért élünk ennyien saját lakásban, mert könnyű hozzájutni

Prémium teraszos lakás a XIII. kerületben: ezt tudja ma egy új építésű ingatlan a budapesti piacon

Aki előbb értesül, az nyer: ezért lett kulcseszköz az OtthonTérkép app az ingatlanpiacon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





