Rábólintottak az az újabb megszorításokra
Augusztustól nő a tranzakciós és a távközlési adó, a kamatjövedelmek is járulékkötelesek lesznek.
Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön azt a törvénymódosítást, amely emeli a bányajáradék mértékét, járulékkötelessé teszi a kamatjövedelmeket, növeli a vállalkozások távközlési adóját, valamint a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsát, továbbá egyszeri befizetésre kötelezi a bankokat.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 17-én jelentette be az intézkedéseket, amelyektől a kormányzat azt reméli, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány tartósan 3 százalék alatt marad és így az ország elkerülheti egy újabb európai uniós túlzottdeficit-eljárás megindítását.
Az adó- és illetékemeléseket kormánypárti szavazatokkal – 214 igen és 42 nem, valamint egy tartózkodás mellett – fogadta el a Ház.
A törvénymódosítás értelmében az eddigi 6000 forintos felső korlát eltörlésével 6 ezrelékre nő a készpénzfelvétel pénzügyi tranzakciós illetéke, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a 6000 forintos korlát megtartásával.
Ezen túlmenően idén – a tervezettnél kisebb költségvetési bevételt eredményező – tranzakciós illetékhez kapcsolódóan a bankok egyszeri befizetésre kötelesek, amelynek mértéke a január-áprilisi illetékkötelezettség 208 százaléka, azaz mintegy 75 milliárd forint.
Az elfogadott törvénymódosítás szerint nem magánszemélyek esetében az eddigi 2 forintról 3 forintra nő a szöveges üzenetenként, illetve hívások esetén percenként fizetendő távközlési adó mértéke. Az ilyen előfizetők esetében az adóbefizetés felső határa havonta 2500 forintról 5000 forintra emelkedik.
Szintén nő a bányajáradék általános mértéke 12 százalékról 16 százalékra.
Hatszázalékos egészségügyi hozzájárulás hatálya alá esnek ezentúl a kamatjövedelmek is. Mentesülnek azonban az új kötelezettség alól az Európai Gazdasági Térség államai által kibocsátott államkötvényeken, illetve egyes tartós befektetési eszközökön szerzett jövedelmek.
Az intézkedések augusztus 1-jével lépnek hatályba

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Óriási csavar: mégsem indítja el most a kormány a lakásfelújítási támogatást – ez áll a háttérben!

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
