Budapesten szeptembertől többet kell fizetni a taxizásér
Budapesten szeptember elsejétől többet kell fizetni a taxizásért, a fuvarosok mégsem tudnak felhőtlenül örülni a bevételnövekedésnek. A drasztikus drágulás miatt akár 40 százalékkal is eshet a forgalom a fővárosban – íja a nol.hu.
A múlt heti ferihegyi sztrájk jelezte, az új fővárosi taxirendelet sem csillapítja a piacon a feszültséget, sőt mintha újabb problémákat generálna. Az új szabályozás célja elvben az volna, hogy rendet tegyen a piacon: az egységes autók egységes áron koncepció lényege, hogy az utas biztosan tudja, mire számítson, ha beszáll egy fővárosi engedéllyel rendelkező kocsiba. Mindennek persze ára van, az egységesítést ugyanis a piaci versenyben végletekig lenyomott fuvardíjak drasztikus emelésével oldják meg.
A rendelet értelmében 450 forint lesz az alapdíj, 280 forintos kilométer- és percenként 70 forintos várakozási díj mellett, ezért cserébe a kocsik fokozatos cseréjét és fejlesztését várják: az egységes sárga szín mellett előírás a méret és a megfelelően fiatal autó is, bár a tárgyalások eredményeként mindezek a változások csak fokozatosan lépnek életbe. A fővárosi vezetés pedig ugyan váltig állította, hogy a múlt heti ferihegyi sztrájknak nincs köze az új szabályokhoz, ám tény: a reptérrel szerződésben lévő fuvarszervező, a Főtaxi azért akarta növelni a „leadót” (melyet a taxis a reptéri fuvar után fizet a cégnek), mert jön a magasabb tarifa.
– A taxisok igazából csak most ébrednek. Most szembesülnek azzal, hogy fóliázni kell (a sárga színt így érik el – a szerk.), s ez milyen költségeket jelent. Erre pedig nagyon sokan nincsenek felkészülve – magyarázza Horváth Csaba, az RT 5 Taxi vezetője. A fuvarosok ezért azt szeretnék elérni: ha már az önkormányzat írta elő a változtatásokat, akkor biztosítsanak valamilyen kedvezményes állami hitelt ezek finanszírozásához. – Ha az elektronikus útdíj bevezetéséhez lehet ilyen kölcsönt fölvenni, akkor a budapesti taxisoknak is jár ennyi lehetőség – jegyezte meg. A cikk folytatása az eredeti oldalon!

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban

Rezsicsökkentés: tényleg eltüntette a szegénységet Magyarországon? A számok meglepőbbek, mint hinnéd

Tengerpart, medence, panoráma: 6 álomotthon, ha karácsonykor is inkább tengerparti napsütésre vágysz

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





