17 milliárdos fejlesztés Debrecenben
Lezárult a debreceni intermodális közösségi közlekedési központ tervpályázata, a győztes anyag szerint 17 milliárd forintból építhetik meg a vasútállomást és a buszpályaudvart is magába foglaló komplexumot – jelentette be hétfőn Kósa Lajos polgármester.
A politikus a bíráló bizottság elnökeként mutatta be az Archiko Kft. és a Lengyel Építész Műterem Kft. győztes pályázati anyagát.
A Nagyállomás átalakításával csaknem 43 ezer négyzetméteren hoznák létre a központot. Ebben 23 ezer négyzetméteren közlekedési és kiegészítő területet, 10 ezer négyzetméteren kereskedelmi és vendéglátási, illetve irodai helyiséget alakítanának ki, míg 2-2 ezer négyzetméteren kapna helyet az üzemeltetési tevékenység és a MÁV.
A vasútállomás átalakítása után egy helyre futnának be a vonatok, a távolsági buszok és a villamosok, továbbá több helyi busz- és trolibusz járatnak lenne itt állomása.
A győztes pályázónak el kell készítenie az engedélyes és kiviteli terveket. A központ a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban valósulhat meg.
Kósa Lajos szerint az önkormányzat összesen 767 millió forint uniós támogatást nyert a központ előkészítésére és megtervezésére. A tervpályázati dokumentációt 44-en vásárolták meg és 37 cég nyújtott be pályázati anyagot. A Kósa Lajos és Nagy Ervin országos főépítész társelnökletével létrehozott bírálóbizottság végül a győztesen kívül 16 pályázatot vásárolt meg, összesen 100 millió forint értékben.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről

Milliókat törölhet az állam a lakáshitelekből 2026-ban is: rengeteg magyar jogosult lehet rá, de sokan nem tudnak róla

Eldőlt Rákosrendező sorsa? Hamarosan kihirdetik a győztes tervet!
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





