Budapesten a belvárosban: nagyobb az érdeklődés, mint Angyalföldön!

Tavaly nem adtak át új irodaházat Budapesten az ún. Pest Központ alpiacon (VI, VII, VIII és IX. kerület Hungária körgyűrűn belüli részei), nettó bérbeadások tekintetében mégis a legaktívabb részpiac volt: több mint 50 ezer négyzetméterre kötöttek új bérleti szerződést, előbérleti vagy bővülési megállapodást a cégek, így Budapest ezen része megelőzte a sokáig egyeduralkodó Váci úti irodafolyosót. Az irodaházak tulajdonosai folyamatos fejlesztésekkel bátorítják a bérlőket, így tesz a Duna-parton álló Millennium Tower I. is.

Tavaly a Pest Központ alpiacon mért nettó bérbeadás elérte az 50 630 négyzetmétert, így a teljes éves teljesítményt vizsgálva magasan az első helyet szerezte meg az alpiacok közül, megelőzve a mindig népszerű Váci úti irodafolyosót is.

Az új szerződéskötések volumene meghaladta a 22 000 négyzetmétert az alpiacon regisztrált teljes keresleten belül, ami azt jelzi, hogy Pest Központ továbbra is kiemelkedően teljesít, és vonzó lokáció a bérlők szemében. A bérleti megállapodások átlagos mérete meghaladta az 1030 négyzetmétert, ez pedig jó hír a szakmának, mert azt jelenti, hogy a jelentős számú munkavállalót alkalmazó cégek a világjárvány árnyékában sem tettek le a nagyobb méretű irodák bérletéről.

Üzlethelyiséget, irodát, ipari ingatlant, raktárat keres Pesten, illetve a környékén?

Nézzen szét a nemrég megújult, rendszeresen friss ajánlatokkal jelentkező https://raktar.info/

Szűkülhet a jó kínálat

Pest Központ alpiacon 2019 óta nem történt új átadás, így az állomány mérete azóta változatlan. A pandémia hatására csakúgy, mint a budapesti irodapiac túlnyomó részében, itt is jelentősen növekedett az üresedési ráta a home office bevezetése, illetve a kiköltözések magas aránya miatt, ugyanakkor a bérbeadás ezen az alpicon nem torpant meg, ennek éppen az ellenkezője következett be: az új szerződéskötések volumene meghaladta a 2020-as mértéket, sőt a járvány előtti (2019-es) értéket is.

Nettó bérbeadás tekintetében, Pest Központ alpiac 2022 első három hónapjában ismét kiemelkedően teljesített. Az első negyedévben a nettó keresleten belül az új szerződéskötések és a bővülések domináltak, ez utóbbi tranzakciótípus volumene éppen az Pest Központ alpiacon volt a legmagasabb Budapesten: mintegy 2000 négyzetméternyi extra bővülési irodaterületre kötöttek megállapodásokat a bérlők. Ez előrevetíti, hogy Pest Központ – kereslet szempontjából – 2022-ben is nagyon vonzó lokáció lehet a bérlők szemében, és a Budapest Research Forum előrejelzése szerint az előző évhez hasonló pozitív teljesítményt nyújthat.

Előnyben a központ

A bérlők továbbra is előnyben részesítik a központi lokációban elhelyezkedő, A-kategóriás, az ESG követelményeknek megfelelő épületeket. Az irodaházak esetében egyre inkább törekednek arra, hogy vonzó, magas ár/értékarányú irodákkal szolgálják ki a jelentős és folyamatos érdeklődést. Így tesz a CA Immo tulajdonában álló, a Duna-parton elhelyezkedő Millennium Tower I irodaház is: idén megújulnak a közösségi terei, a távlati fejlesztésekben pedig nagy hangsúlyt helyez a tulajdonos az egyedülálló, vízparti, zöld park még vonzóbbá tételére.

 

Állást keres Pesten, Budán? Nézzen szét a jobinfo.hu állásportálon!

„Ma egyre fontosabb a munkavállalók jól-léte és elégedettsége: a kellemes és hatékony munkakörnyezet éppen annyira szempont az irodák kiválasztásánál, mint a megközelíthetőség és pénzügyi szempontok. Úgy gondolom, ezeknek a szempontoknak a Pest Központi alpiacán számos irodaház megfelel. Ezek közül is kiemelkedik a Millennium Tower I, amelynek déli szárnya Budapesten egyedülálló módon akár székház céljára is alkalmas.

A leendő bérlőknek nemcsak a Duna-part és a zöld park megnyugtató közelsége, a teraszok és a folyóra néző irodák adta látvány, illetve a tervezett kávézó és co-working terület teszi még vonzóbbá munkahelyüket, de a számos nagynevű kulturális intézmény, mint a MÜPA, a Ludwig Múzeum vagy a Nemzeti Színház, mint közvetlen szomszédaink, és amelyekkel együtt kívánunk dolgozni a terület kínálta mindennapi élményének emelése érdekében.” – nyilatkozta John McKie, a CA Immo magyarországi ügyvezetője.

  Irodapiac: általános bizonytalanság! appeared first on Otthontérkép Magazin.

Tovább a teljes cikkre