Megjelent a módosított országos építési szabályzat
Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni és megvalósítani, az ehhez szükséges anyagokat pedig megválasztani, hogy a működtetéshez szükséges energiafelhasználás a lehető legkisebb legyen – egyebek mellett ezt tartalmazza az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) módosítása, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A megújuló energiaforrásból származó energia felhasználásának lehetőségét a tervezési programban minden esetben vizsgálni kell. Például a takarékos vízfelhasználást, a csapadék-, a talajvíz és a szürke – a használat után tisztított – víz használatát.
A rendelet megnevezi az energia visszanyerést – a hőcserélő alkalmazását -, és az épületgépészeti berendezések energia hatékony üzemeltetését. Külön kiemeli a bontott építőanyagok szakszerű újrahasznosítását. A fényszennyezés is bekerült a szabályba. Az épületeket úgy kell megvilágítani, hogy az ne okozzon fényszennyezést a horizonton. Különösen a köz- és díszkivilágítások, valamint a fényreklámok okozhatnak fényszennyezést.
A Belügyminisztérium tavaszi közleménye az akkor elkészült jogszabályból kiemelte: a helyi önkormányzat egyes területeken vegyes felhasználást engedélyezhet. Például a lakóövezetben iroda is épülhet, sőt egy épületen belül is több funkció alakítható ki. A több funkció miatt jobban kihasználhatók az épületek. A módosított OTÉK – a szintén módosuló építési törvénnyel együtt – a jövő év első napján lép hatályba.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Sokkoló döntés készül Pest vármegyében: már Abonyban is fizethetnek a beköltözők!

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
