Jön a harmadik budapesti Ikea
Valószínűleg Soroksáron építi fel harmadik fővárosi áruházát az IKEA.
A magyarországi IKEA arról tájékoztatott: amennyiben a jelenlegi jogszabályi keretek lehetővé teszik, egy újabb budapesti áruház felépítésére összpontosítanak – közölte a távirati iroda. Az Ingatlanmenedzser úgy értesült, hogy a legesélyesebb továbbra is a soroksári bevásárlóközpontok melletti terület. A megvalósíthatóságról és a költségekről már tárgyaltak nemzetközi ingatlantanácsadó céggel is.
A világ legnagyobb bútoreladója, az IKEA pénteken közölte, hogy nettó nyeresége 10,4 százalékkal nőtt a tavaly augusztussal zárult költségvetési évben; a társaság a jelenlegi gazdálkodási évben megduplázza beruházásait. Az IKEA magyarországi leányvállalata 4,8 százalékkal magasabb, összesen 33,77 milliárd forintos forgalommal zárta az előző költségvetési évet, áruházaikban 2,7 millió vásárlót fogadtak, ami 4,2 százalékkal több az előző évinél.
Andrew North, az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezető igazgatója a közleményben úgy fogalmazott: a 2012-es évben kiemelt céljuk megkönnyíteni a kis terekben élő vásárlók életét, akik számára az IKEA rengeteg hasznos megoldással szolgál. Emellett figyelmük középpontjában továbbra is a 2012-es pénzügyi év kezdetén indult üzleti program fejlesztése áll majd, melynek termékei és szolgáltatásai kis- és közepes vállalkozásoknak szólnak.

Zöldebb, élhetőbb városi otthonok – lakóparkok, amelyek a jövőre készülnek
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Extrém határidő, nulla licit: így maradt vevő nélkül az állami rezidencia

Mi vár a magyar ingatlanpiacra 2026-ban? A piacvezetők szerint most dől el, ki marad talpon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





