Visegrádon megnyílt a kerékpárosbarát szálloda
Befejeződött Visegrádon, az Apátkúti patak mellett a Patak Fogadó és Étterem felújítása, ami ezentúl négycsillagos, harminc szobás, különböző szabadtéri és fedett közösségi terekkel bővített kerékpárosbarát szállodaként fogadja a vendégeket.
A projekt a KMOP-2009- 3.1.2/A Kereskedelmi szálláshelyek fejlesztése pályázaton 150.000.000 Ft támogatást nyert el – írta a turizmusonline.hu.
Az 1972-ben Patak Borozóként, majd 2000-től Patak Fogadó és Étteremként működő évtizedes vendéglátó hagyományokra támaszkodó létesítmény a család harmadik generációjának vezetése alatt augusztus elejétől fogadja vendégeit. A nyitás pillanatától kezdve számos programlehetőséget biztosítanak a vendégek számára és további szolgáltatásfejlesztést is terveznek.
A szálloda előtt az út szélén kerékpárosoknak kialakított Bringa Stop nyújt szerelési, tisztítási lehetőséget, valamint térkép áll rendelkezésre a kerékpárútvonalak áttekintéséhez.
A futópályával egybekötött erdei fitnesz liget az országban egyedülálló módon szabadtéren, a hegyoldalban áll a vendégek rendelkezésére. Az eszközök időjárástól függetlenül, minden évszakban elősegítik a sportolni vágyó vendégek pihenését, feltöltődését.
Egyedi tervezésű íjászpályát alakítottak ki a szálloda feletti hegyoldalban. Az íjászpálya szomszédságában található a boszorkánykonyha, ahol számos kézműves és gyermek programot rendeznek majd.
Nagy hangsúlyt kapnak a szállodában a szabadtéri programokra: kerékpáros és gyalogos túrákat alakítottak ki, hogy a vendégek közelebbről megismerhessék Visegrád természeti kincseit, túraösvényeit, növényeit, és élővilágát.
A tervek szerint a jövőben a szálloda wellness részleggel is bővül majd.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg

Lakásdömping Budapesten: soha nem épült még ennyi új lakás, miközben elszabadultak az árak

Használt lakás, használt ház: egy piac, két történet

A gyors lakáseladás valódi titkai – Ezeket csinálják másképp azok, akik heteken belül vevőt találnak
Dizájn

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják

Fellélegezhetnek az ingatlanvásárlás előtt állók? Így alakulnak az árak idén
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





