Új bevásárlóközpont épül Nyíregyházán
Holnap rakják le Nyíregyháza új bevásárló- és szórakoztató-központjának, a Korzónak az alapkövét. A beruházás – amely jövő év március közepére készül el – értéke meghaladja a tízmilliárd forintot – értesült a Világgazdaság.
A beruházást az UniCredit Bank közreműködésével az UniCredit Lízing Zrt. finanszírozza. A lízingcég a teljes projektet megvásárolta az eredeti beruházóktól, egy magánszemély, a BMZ Ingatlanfinanszírozó Zrt. és a Vinton Kft. alkotta alkalmi csoporttól – tudta meg a lap Bessenyei Zoltántól, az üzemeltetést végző BMZ vezérigazgatójától. A kivitelezést a Strabag végzi, amely a Magyar Építő és a Hunép alkotta konzorciummal versengett.
Az ingatlan két tömbből áll majd: az egyik része a Nagy Imre, a másik a Jókai téren lesz, s – a budapesti Mammut mintájára – híd köti össze őket. A Korzóban 90-100 üzletet alakítanak ki nettó 19 ezer négyzetméternyi bérelhető területen. Körülbelül 630 gépkocsinak lesz parkolóhely, terveznek egy kaszinót és egy rendezvénytermet is.
Bessenyei Zoltán közölte: jelenleg finomítják a bérlői mixet, de biztosnak tűnik a Spar, a Hervis, a Libri, a Deichman, a CIB és az Erste megjelenése. Az üzemeltető úgy számol: ha a 12 éves megtérülést veszi figyelembe, akkor havi 340 ezer eurós bérleti díjnak kell befolynia. A hat-hétszáz millió forintos felújítást az önkormányzat bevonásával végzi a beruházó cég, a város ellenszolgáltatásként területet ad a társaságnak.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




