Továbbra is mozgásban a kiskereskedelmi piac

A Colliers International magyarországi irodája által kiadott legfrissebb kiskereskedelmi piaci jelentésből kiderül, hogy a belföldi kereslet érzékelhetően nem változott a 2011-es év során. A statisztikai adatok stagnálást mutatnak a kiskereskedelmi forgalomban a január és november között eltelt 11 hónapra az előző év azonos időszakához képest. 2011-ben alig néhány nagyobb kiskereskedelmi központ nyitotta meg kapuit: ilyen volt az 6 000 m²-es Europeum a Blaha Lujza téren, a hármas metró kőbányai végállomásánál található KÖKI Terminál (47 000 m²) és az Árkád Szeged (41 000 m²).

„Ugyanakkor több új márka is megjelent a piacon, kihasználva az alacsony bérleti díjakat. Ezek abban reménykednek, hogy így jó pozícióba kerülnek, amikor a piac végül fellendülésnek indul. A tavalyi évben olyan új divatmárkák jelentek meg, mint a Debenhams, a Max Mara, a French Connection, a Hard Rock Café vagy a Digidog. Mindemellett mások, úgymint a Müller, a Starbucks, a H M és az Inditex Group különböző márkái folytatták a terjeszkedést a hazai piacon.” – mondta Csörgő Anita, a Colliers International kiskereskedelmi üzletágának igazgatója.

 

Budapest domináns bevásárló utcái a Váci utca és az Andrássy út továbbra is népszerűek a kereskedők, különösen a luxusmárkák körében, és ezek a helyszínek egyre növekvő forgalmat bonyolítanak. Több új márka is, mint a Sinequanone, a BOGGI, a Hublot, a Pandora, a beeLine vagy a Replay nyitott új üzleteket 2011-ben, és még több várható 2012 elején. Az Il Bacio di Stile, egy több mint 3 200 m²-es, luxusmárkákat felvonultató áruház az Andrássy úton, várhatóan 2013-ban fog megnyílni. Egy új tényező is megjelent, ami várhatóan hatással lesz a kínálatra, az úgynevezett „plázastop” törvény, aminek értelmében minden 300 m²-nél nagyobb új kiskereskedelmi fejlesztést egy központi, a kereskedelemért, a környezetvédelemért és a vidékfejlesztésért felelős miniszterek részvételével működtetett bizottsággal kell jóváhagyatni. Ez nem feltétlenül befolyásolja majd negatívan a szektort, amennyiben profi szakemberek ülnek a testületben. Ugyanakkor valószínűleg lassítani fogja az olyan diszkontáruházak, mint a Lidl vagy az Aldi korábbi években tapasztalható dinamikus terjeszkedését.

 

Általánosságban véve a bérleti díjak továbbra is alacsonyak maradtak, miután az elmúlt két évben 10–30%-kal estek vissza. Azonban a legjobb helyszíneknek már sikerült ezt stabilizálni vagy akár növekedést is elérni. Az egyik ilyen pozitív példa a MOM Park volt, amely sikeresen szerzett meg több új, magas színvonalú bérlőt, olyan bérleti díjakon, amelyek bizonyos esetekben jelentősen meghaladják azt, amit a korábbi bérlők fizettek. Hasonló pozitív példa még a Mammut és az Aréna Plaza. „Várakozásaink szerint a Váci utcai, valamint a piacvezető bevásárlóközpontok bérleti díjai, amelyek az utóbbi öt évben nagyjából stabilak voltak, idén mérsékelten, mintegy 5–10%-kal csökkenhetnek.” – tette hozzá Csörgő Anita.

 

A szakember szerint az idei év várhatóan vízválasztó lesz sok kereskedő számára, és többen közülük, akik eddig még úgy-ahogy fent bírták tartani a működésüket kénytelenek lesznek végül bezárni üzleteiket. A negatív nyomás várhatóan minden szegmensben erősödni fog, a veszteséges üzleteket pedig be fogják zárni, mivel néhány esetben még ez is jobban megéri, mint nyitva tartani gyengülő kereslet és csökkenő vásárlóerő közepette. Az üresedés főleg a vidéki bevásárlóközpontokban jelentkezhet problémaként. A fejlesztés alatt álló bevásárlóközpontok kínálata nagyon szűk, mivel a már említett Váci1-en kívül a fővárosban csak a WING által fejlesztett Hegyvidék Center – egy kisméretű, 7 000 m²-es kerületi központ Budán – valamint a CSB Plaza – egy III. kerületi többszintes, 11 000 m²-es korábbi autópláza, mely szintén kerületi központ lesz egy koncepcióváltás során – átadása várható. Kicsit előbbre tekintve, a budapesti Árkád bővítése 20 000 m²-rel már fejlesztés alatt áll, az átadás 2013 tavaszára várható. A Futureal is dolgozik az Etele téri projektjének az előkészítésén, azonban ez várhatóan 2015 előtt nem fog elkészülni.