Szobormizéria: ismét csúszik a Margit híd befejezése
A Margit híd szobrainak rendbehozatalát a korábbi költség negyedéért végeznék el, a vesztesek azonban perelnek, így ismét csúszhat az uniós támogatás folyósítása.
Nyolcszázmillió forint helyett végül 268 millióért készülhetne el a Margit híd szobrainak felújítása és egy teljesen új szobor kifaragása, mert a fővárosi közgyűlés a múlt héten megszavazta a munkát és annak kivitelezőjét. Ám a vesztes cégek a “gyanúsan alacsony” ár miatt támadják a győztes vállalkozót. A most kipattant vita miatt ismét csúszhat a hídfelújításhoz megítélt uniós támogatás folyósítása. A szoborvita miatt módosulhat a Margit híd korszerűsítésének befejezése, a végleges forgalomba helyezésre szóló engedélyt pedig csak a szoborrestauráció befejezését követően tudják majd kiadni. Márpedig az uniós támogatást − 6 milliárd forint − csak a végleges engedély birtokában lehet lehívni. A “szobortenderre” tavaly négy cég adott be pályázatot. A nyertes Reko Konzultnál 130 millióval többet kért a Reneszánsz Zrt. és 440 milliós költségvetést készített a Laki Kft. A vesztesek szerint a Reko Konzult által kért összegből egyszerűen nem lehet kihozni a munkát, ezért most a nyertes ajánlatába tekintenek bele, majd vélhetően megtámadják a közgyűlés döntését. A hét, ma is a pilléreken levő szobor restaurálása mellett ugyanis egy 50 köbméteres új szobrot is ki kell faragni − az előírások szerint osztrák import kőből. Szabó Péter restaurátor, a nyertes cég vezetője a Napi Gazdaságnak elmondta, 2010-ben még ők is 350 millióért vállalták volna a munkát, de időközben kiderült, ehhez nem kell százmilliós tételben úszódarut bérelni, a munka megoldható egy kisebb és olcsóbb berendezéssel is, ami önmagában százmilliós költségcsökkentést jelent.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről

Milliókat törölhet az állam a lakáshitelekből 2026-ban is: rengeteg magyar jogosult lehet rá, de sokan nem tudnak róla

Eldőlt Rákosrendező sorsa? Hamarosan kihirdetik a győztes tervet!
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





