Óriási zuhanás az európai bevásárlóközpontok fejlesztéseinek tekintetében

A Cushman & Wakefield által 2011. március 31-én publikált tanulmány szerint tavaly 1983 óta nem tapasztalat visszaesés volt megfigyelhető a bevásárlóközpont fejlesztések területén. Nagyságrendileg 5,2 millió négyzetméter bevásárlóközpont került átadásra az elmúlt évben, mely 30 százalékkal kevesebb, mint 2009-ben.

Ez a második év, amikor az átadott területek mértékében visszaesés mutatkozott és a tavalyi évben került átadásra a legkevesebb terület 2004-óta.

Mivel a piacok több, mint felén az aktivitás növekedése várható, a fejlesztések tekintetében is fellendülés állhat be 2011-ben, az év végéig 6,9 millió négyzetméternyi új terület átadása tervezett. A piaci kondíciók továbbra is bizonytalanok maradnak Európa szerte és a fejlesztések gyarapodása vagy csökkenése egyes projektek újrakezdésétől vagy felfüggesztésétől függ, továbbá hatással van rá a gazdasági növekedés, a kiskereskedelmi teljesítmény és a bérlői kereslet is. Amennyiben minden fejlesztés a tervezett időben kerül átadásra, akkor az idei összes fejlesztés mértéke 33 százalékkal meghaladhatja a tavalyi évben átadásra került terület mértékét.

Európában 165 új bevásárlóközpont került átadásra 2010-ben, összesen 131,9 millió négyzetméternyi bruttó bérbeadható területtel. Az előző évekhez hasonlóan tavaly is Közép-Európában adták át az új területek nagy részét (63%). A legnagyobb fejlesztés a Voronezhben található 144,300 négyzetméteres City-Park Grad bevásárlóközpont volt, mely most Oroszország legnagyobb Moszkván kívül található üzletközpontja. Az összes piacot figyelembe véve a tavalyi évben a legtöbb fejlesztés Oroszországban valósult meg, így az újonnan átadott területek negyede itt található.

Közép- és Kelet-Európa több piacán is jelentősen megnövekedtek a bevásárló központ területek, különösen Bulgáriában, ahol hét újonnan átadott fejlesztésnek köszönhetően 139 százalékos éves emelkedést tapasztaltunk.  Nyugat-Európában Olaszország és Spanyolország hozta a legnagyobb területnövekedést, Olaszországban 15 új bevásárlóközpont átadás és négy bővítés történt, míg Spanyolországban hét új bevásárlóközpont került átadásra és három bővítés történt 2010-ben. Németországban, Portugáliában és Franciaországban a fejlesztések tekintetében visszaesés volt megfigyelhető.

Az Európai fejlesztési piacot továbbra is Oroszország és Törökország határozza meg, itt a 2011/12-re tervezett fejlesztések kiteszik az Európa többi részén ezen időszakra tervezett összes fejlesztés 40 százalékát. Az új fejlesztések tekintetében minkét piacon jelentős növekedés várható 2011-ben, Oroszországban több mint 3 millió négyzetméter bruttó bérbeadható terület kerül majd átadásra 2011/12-ben, míg Törökországban majdnem 1,8 millió négyzetméternyi terület átadása várható 2012 végéig.

Charles Slater, partner, a Cushman & Wakefield kiskereskedelmi egységek bérbeadásáért felelős részleg vezetője a következőket nyilatkozta, „2010– ben két jelentős orosz város is megtapasztalhatta egy-egy világszínvonalú projekt átadását:. Moszkvában a Vegas (130,000 négyzetméter bruttó bérbeadható terület) és Szentpéterváron a Galeria (93,000 négyzetméter bruttó bérbeadható terület) nyitotta meg kapuit.  Oroszországban számos olyan kiskereskedelmi projekt készül majd el 2011-ben, melyek építését már megkezdték,  de a kivitelezést a válság okán felfüggesztették. A modern kiskereskedelmi egységek tekintetében a bérlők magabiztossága nagy, ami további motivációt ad a fejlesztéseknek ezen az egyébként kevésbé fejlett piacon.”
 
2010-ben a befektetések tekintetében minden piaci szektor fellendült. Európában a kiskereskedelmi beruházások mértéke 38,5 milliárd euró volt, mely az előző évhez képest 72 százalékos növekedést jelent. A prémium kategóriás bevásárlóközpontok hozamai Európa szerte erősödtek, Oroszországgal az élen, ahol jelentős hozamcsökkenés volt megfigyelhető, az évet 10 százalékkal zárta. 2011-ben a befektetési tevékenység enyhe növekedése vérható Európában, a hozamok várhatóan az eddigi szinten maradnak, esetleg valamelyest csökkennek. A kiskereskedelmi egységek részesedése az összes ingatlan beruházás tekintetében tovább nőtt, a 2009-ben mért 30 százalékról, 33 százalékra emelkedett – ezzel is bizonyítva a szektor népszerűségét.

Mike Rodda, a Cushman & Wakefield nemzetközi kiskereskedelmi befektetési részleg vezetője a következőket fűzte hozzá: „Már egy ideje jó teljesítményt várunk Oroszország és Törökország részéről, ami most megvalósulni látszik. A bérlői piac erős és az anyagi források is elérhetőek, főként Törökországban, mely amellett, hogy magabiztossá teszi a fejlesztőket, a beruházói kedvet hónapról hónapra növeli.”