Nyereségének növekedését várja a második negyedévben a Samsung
A Samsung Electronics Co. a május végén bemutatott Galaxy S III okostelefon modellből több mint 10 millió példányt tervez értékesíteni júliusban, és az április-júniusi negyedévben – az elemzői várakozásokra rácáfolva – mobiltelefon üzletágánál az első negyedévit meghaladó nyereségre számít.
A Samsung Electronics részvénye hétfőn 4,23 százalékos veszteséggel négy és fél havi mélyponton zárt a szöuli tőzsdén, miután a tőzsdei elemzők félvezető és távközlési üzletágának nehézségeire hivatkozva csökkentették negyedéves eredmény-előrejelzéseiket.
A Samsung mobil távközlési üzletágának nyeresége a január-márciusi periódusban több mint megháromszorozódott, 3,6 milliárd dollárra emelkedett és 73 százalékát adta a csoport nyereségének.
“Az általános piaci helyzet komoly kihívásokat támaszt az euróövezeti zavarok és alkatrész beszállítási nehézségek miatt, (…) de második negyedévi eredményünk ennek ellenére jobb lesz az első negyedévinél” – mondta Shin Jong-kjun, a Samsung mobil távközlési üzletágának igazgatója újságíróknak.
Az első negyedévben a Samsung 44,5 millió okostelefont értékesített, azaz óránként 21 ezer darabot, ami 30,6 százalékos világpiaci részesedést biztosított számára. Az Apple az első negyedévben 35,1 millió iPhone készüléket adott el, ezzel piaci részesedése 24,1 százalék volt.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





