Nincs vége a CET-botránynak
A Duna-parti CET kivitelezője, a WHB konzorcium arra kéri Budapestet, hogy az augusztusi közgyűlésen hozzon döntést a közös elszámolási megállapodásban foglalt összegek kifizetéséről, majd utalják át az összeget az érintetteknek.
A konzorcium által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben azt írták, hogy május óta egyeztetnek Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel. Ennek végeredménye az az elszámolási megállapodás, amelynek – a kivitelezők közlése szerint – az lett volna a célja, hogy a főváros, a beruházó, a generálvállalkozó és az alvállalkozók a vitáikat, követeléseiket, kötelezettségeiket peren kívül rendezzék, és megkezdjék az épület birtokba adását.
A konzorcium szerint Tarlós István ígéretet tett arra, hogy a közgyűlés elé viszi a véglegesített megállapodást. A konzorcium hajlandó a megegyezésre, de értetlenül áll a Fővárosi Közgyűlés múlt heti döntése előtt, amely szerint a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján Budapest 15 napon belül birtokba veszi az épületet – tették hozzá. A közleményben hangsúlyozták: “a CET kivitelezője várja, hogy a főváros már a következő augusztusi közgyűlésen tárgyalja és elfogadja a megállapodásban is rögzített jogos követeléseit”.
A közgyűlés múlt szerdai ülésének döntését az alapozta meg, hogy a Fővárosi Ítélőtábla június 19-i végzésében arra kötelezte a beruházó Porto Investmentet, hogy 15 napon belül adja Budapest birtokába az épületet. Az ítélőtábla kimondta azt is, hogy Budapest jogszerűen hívta le a csaknem 4 millió eurós bankgaranciát.
A főváros honlapján található múlt heti közgyűlési előterjesztés indoklásában az olvasható, hogy az önkormányzat jogi és közbeszerzési főosztálya azt javasolta, a közgyűlés “a hiányosságokkal terhelt” elszámolási megállapodást jelenlegi formájában ne fogadja el, mert az ítélet kapcsán megváltoztak a feltételek.
Tarlós István a múlt héten szerdán hozott közgyűlési határozat után azt mondta: el kell számolni a Duna-parti CET kivitelezőivel, az elszámolást az ügyet kezelő Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes vezeti majd.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





