Mégsem adja el az ORCO a Szervita téri ingatlanokat
Még februárban jelent meg a hír, hogy az Orco Property Group eladta a Szervita téri iroda- és parkolóházát. Ezt az információt Kalapács Kornél a hazai cég vezetője akkor nem erősítette meg az MTI-nek.
Először február elején jelent meg az a piaci pletyka, hogy az ORCO eladta a Szervita téri ingatlanjait az egykori irodaházat és a parkolóházat, ahova korábban még Zaha Hadid tervei alapján “óriáscsigát” álmodtak.
Pár hónap hallgatás után a Napi Gazdaság hasábjain találkozhattunk újra az ORCO Szervita téri ingatlanjairól szóló hírekkel. A hír szerint: “Az Orco-csoport által februárban értékesített épületegyüttes beruházója, a Mundial Kft. a jelenlegivel azonos volumenű, 22 ezer négyzetméteres komplexumként újítja meg, itt-ott bontásokkal és újjáépítésekkel. Irodabérlők helyett szállóvendégeket fogadnak majd az itt létesülő 370 szobás hotelben, a parkolóban pedig 240 gépkocsi számára biztosítanak helyet. Információink szerint az üzemeltető a holland érdekeltségű Motel-One lánc lesz.”
Az ügy kapcsán a Portfolio.hu felkereste Kalapács Kornélt, aki írásban úgy tájékoztatott minket, hogy “A fenti hír ebben a formában nem igaz, a Szervita téri ingatlanok továbbra is az ORCO tulajdonában vannak.”
Felkerestük továbbá Petra Zdeňková-t is, az ORCO Property Group PR és Kommunikációs igazgatóját, aki szintén azt a választ adta, hogy az ingatlanok továbbra is 100%-ban az ORCO tulajdonában vannak. A hírek csak annyiban igazak, hogy jelenleg valóban azon dolgoznak, hogy az épületet hotelnek alakítsák át.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





