Filléres nyaralók Magyarországon, a Balatontól Egerszalókig
Nyomott árak jellemzik az ingatlanpiacot szerte az országban. Ugyanez határozza meg a nyaraló övezetek piacát is. Az árverezési moratórium részleges feloldása ugyanakkor még kevéssé hat a piacra. Érdemes lehet tehát megfontolniuk a tőkével rendelkezőknek, hogy most vegyék meg áhított nyaralójukat. Filléres ajánlatokból pedig akad bőven a Balatontól a gyógyfürdők városain át egészen a Velencei-tóig.
A magyar tenger
Tavaly nyár végén a régió ingatlanárainak 20-30 százalékos eséséről szóltak a hírek. Az idei szezon elején a Pénzcentrum.hu által megkérdezett ingatlanközvetítők arról számoltak be, hogy az árak azóta is stagnálnak. Mindezek mellett továbbra is jelentős túlkínálat jellemzi a piacot, még annak ellenére is, hogy akadnak bőven tulajdonosok, akik kivárásra játszanak.
Az ingatlan.com adatbázisában jelenleg összesen 1464 darab nyaraló besorolású eladó ingatlant találtunk a régióban. A fényképpel rendelkező hirdetések között a legolcsóbb egy 1,37 millióért kínált karmacsi (Zala megye) tégla-vályog-kő építésű, 1950-ben felhúzott földszintes hétvégi ház a hozzá tartozó 400 tőke fehérszőlővel és présházzal.
Az adatbázisban megfigyelhető, hogy a meghirdetett ingatlanok közel egyharmadát 10 millió forint alatt próbálják értékesíteni tulajdonosaik. Természetesen lehet találni méregdrága luxusingatlanokat is. Az egyik legdrágább egy balatonfüredi, 200 négyzetméteres közvetlen vízparti, saját stéggel, kikötővel rendelkező nyaraló, mely 275 millió forintot kóstál.
Tovább a Pénzcentrum.hu cikkére.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





