Már a szegény Vietnámnak is megéri Nagykanizsán befektetnie
Hamarosan vietnámi logisztikai központ épülhet Nagykanizsán. Más országok befektetői is érdeklődnek a zalai város iránt.
Olasz, német és osztrák cégekkel folytatott tárgyalások, két tervezett állami beruházás, valamint több nagykövet látogatása alapján tapasztalható, hogy élénkül a befektetői érdeklődés Nagykanizsa iránt, ahol még az idén várhatóak döntések új munkahelyteremtő befektetésekről – közölte keddi sajtótájékoztatóján a város polgármestere. A vietnámi nagykövet látogatása kapcsán kérdésre válaszolva a polgármester azt mondta: a távol-keleti ország befektetői logisztikai központ létrehozásában gondolkodnak, építve a város közlekedési adottságaira és az adriai kikötők könnyű megközelíthetőségére. A nagykövet a General Electric nagykanizsai gyára által kínált lehetőségekkel ugyancsak megismerkedett, de szó lehet felsőoktatási kapcsolatok kiépítéséről is.
Cseresnyés Péter azt mondta: a Nagykanizsán már régóta működő vállalkozások közül többen jelezték, hogy fejlesztéseket terveznek, egy spanyol társaság például faipari feldolgozó üzemet vásárolt. Az egyenként 10-15 fős létszámbővítés több cég esetében összességében már nagyobb létszámú munkaerő-felvételt eredményezhet – tette hozzá. Egy olasz beruházási csoporttal tárgyalt arról, hogy ha Nagykanizsát választják, 100-300 munkahelyet teremtenének gépipari és ahhoz kapcsolódó elektronikai vállalkozásukkal. Egy állami vállalat szintén gépiparhoz kapcsolódó elemek gyártását telepítené a zalai városba, s ugyancsak állami beruházásként épülhetne meg a fiatalkorúak nevelőintézete. Az összesen mintegy 3 milliárd forint értékű két beruházás nagyjából 100-100 munkaerőt foglalkoztatna Nagykanizsán.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat

Váratlanul lezárták Budapest egyik legismertebb kilátóját: komolyabb lehet a baj, mint elsőre hitték

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





