Lefoglalta a versenyhivatal a bankok közös adatbázisát
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lefoglalta a Nemzetközi Bankárképző Központban azokat az adathordozókat és dokumentumokat, amelyeken a bankok közös adatbázisát, az úgynevezett BankAdat rendszert tárolják – írja a HVG.
A hetilap csütörtöki számában olvasható cikk emlékeztet arra, hogy tavaly ősszel a végtörlesztések kapcsán a fideszes Rogán Antal bejelentést tett a GVH-nál, mert szerinte a bankok feltehetően összejátszottak, amikor megemelték azoknak a forinthiteleknek a kamatát, amelyeket végtörlesztési célra kínáltak a bankok.
A GVH vizsgálatot indított az ügyben. A lap idézi Juhász Miklóst, a hivatal elnökét, aki azt mondta, még nem tudják, hogy a kamatemelésekkel a bankok megsértették-e a versenytörvényt.
A HVG cikke szerint a versenyhivatal a vizsgálat közben olyan dokumentumokat talált, amelyek kimerítették az információs kartell gyanúját, ezért kiszélesítette a vizsgálódást. A lap emlékeztet arra is, hogy a GVH különféle kartellügyekben esetenként több százmillió forintos bírsággal sújtotta a bankokat, és ha most ismét elmarasztalja azokat, akkor összesen akár több milliárd forintot is beszedhet bírságként.
A versenytörvény szerint a bírság a szabályokat megsértő alany előző üzleti évi nettó árbevételének maximum 10 százalékára rúghat.
A hetilap kérdésére Juhász Miklós megerősítette, hogy egyelőre nincs bizonyítékuk arra, hogy a bankközi adatbázist bármelyik hitelintézet versenytörvényt sértő módon használta fel. A GVH elnöke azt is elmondta, hogy a versenyhivatal “vékony mezsgyén jár”, mivel egy érdekvédelmi szervezet – vagyis a bankszövetség – munkájához hozzátartozik, hogy tagjai érdekében adatbázist épít fel, ezzel azonban akár versenyjogot is sérthet.
A cikk szerint Juhász Miklós ugyanakkor “visszautasította azt a feltételezést, hogy a bankokkal szembeni vizsgálatot a költségvetési lyukakat minden módon betömni szándékozó kormányzat nyomására terjesztették volna ki”. Hozzátette, az ilyen vizsgálatok egyébként is elhúzódhatnak, akár másfél, két évig is.

Új városrészek és korszerű otthonok formálják az újlakáspiacot: ezekre a fejlesztésekre érdemes figyelni
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Napelemre pályáztak, most mégis milliókat bukhatnak a családok: súlyos gondok a támogatási programban

Eltűnik 1000 négyzetméternyi burkolat a Westend tetejéről – különleges megoldással készülnek a nyári hőségre

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





