Kétséges a Nabi kaposvári gyárának jövője
Kétséges a NABI (North American Bus Industries) Gyártó és Kereskedelmi Kft. kaposvári gyárának a jövője – írta pénteki számában a Somogyi Hírlap, mely szerint a termelés csökkentése mellett az is felvetődött, hogy lakat kerülhet a szerelőcsarnokra.

A lap úgy tudja: négy verzió merült fel a gyár jövőjével kapcsolatban. A legrosszabb forgatókönyv szerint lakat kerülhet a cégre, az optimista verzió lényege: a kaposvári üzem sikeresen szerepel a Los Angeles-i autóbusz-pályázaton, amelyre júliusban jár le a jelentkezési határidő.
Baranyai Ferenc, a Nabi ügyvezető igazgatója ez utóbbival kapcsolatosan hangsúlyozta: optimista, ám ha a realitásokat nézi, 50 százalék esélyt lát a sikerre.
A cégvezető a két köztes megoldás egyikeként említette, hogy – a Nabi alapvető gondjait előidéző – korábban elmaradt amerikai megrendelés ellenére mégiscsak gyárthatnak a tengeren-túlra. Így több mint 500 járművet hívhatna le a külföldi partner, s ez vélhetően hosszú időre kirántaná a kátyúból az évente 150 busz gyártására képes üzemet. A másik, hogy csökkentett kapacitással, elsősorban a hazai piacra összpontosítanak. Ez akkor lenne számukra esély, ha évente nem csupán 10-15 járműre kapnának megbízást, hanem ennek a többszörösére.
Baranyai Ferenc szerint szükség van az elöregedett hazai autóbusz állomány ütemes fejlesztésére. Csak a BKV-nál – öt éven át – évi 200 busz cseréje indokolt, a Volán-társaságoknál is három év alatt 1100-1200 új járművet állíthatnának üzembe – tette hozzá.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





