Ingyen sem kellenek a hotelek?
A vásárlók szinte ingyen hajlandók csak megvenni a hoteleket Romániában, legalábbis az egyik legnagyobb hoteltulajdonos tapasztalatai szerint – írja a Ziarul Financiar.
A román üzletember összesen 651 szobát tartalmazó szállodaportfoliójától kíván megszabadulni, ám egyelőre csupán a tárgyalásoknál tartanak, mivel a vevők által kínált szinte nulla közeli árat nem kívánja elfogadni. Véleménye szerint a helyzet jövő tavasszal jelentősen változhat, ezért az egyébként 3500 szobát tartalmazó, 25 hotelből álló állományt birtokló tulajdonos nem sietteti az értékesítést. A szállodák tavaly összesen 14 millió eurós forgalmat generáltak, s az üzletember várakozásai szerint az eladni tervezett 6 ingatlanból 25 millió eurós bevételre tehet szert, mely összeget a megmaradt állomány modernizációjára fordítaná. Az idén az előbb említettnél azonban már jóval alacsonyabb eredménnyel kell számolnia, az év első 10 hónapjában a forgalom nagysága csupán 9 millió eurót ért el, vagyis több mint 20 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az év egészét tekintve a bevétel nagysága csupán 10 millió euróra rúghat majd, szemben a tervezett 12 millióval.
Nem az előbb említett üzletember az egyetlen, aki meg kíván szabadulni szállodáinak egy részétől, a román piacon az idén 20 hotel került értékesítési listára, miután a szektor jelentős károkat szenvedett el. A kihasználtsági ráta és az árak több mint 20 százalékkal estek a tavalyi évhez képest, ami az elmúlt évek legnagyobb visszaesését jelenti.

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon

Megvan a győztes: 26,9 milliárdos villamosfejlesztés indulhat Budán – teljesen átalakulhat a Duna-part

Lakáslufi vagy csak átmeneti drágulás? Meglepő számok érkeztek a magyar ingatlanpiacról

Új lakóparkok, új életstílusok: négy projekt, négy különböző otthonélmény
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





