GVH: a fogyasztói csoportok nem tudnak végtörleszteni
A fogyasztói csoportot szervezők által kínált konstrukciók nem alkalmasak a végtörlesztés megoldására – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatalnál (GHV), miután az elmúlt napokban sokan érdeklődtek ez ügyben.
A Gazdasági Versenyhivatalhoz beérkezett fogyasztói megkeresések száma alapján a GVH úgy látja, hogy a végtörlesztés lehetőségének megjelenésével megnövekedett az érdeklődés a fogyasztói csoportokat szervező vállalkozások szolgáltatásai iránt. A vállalkozások hirdetéseikben a könnyű pénzhez jutás ígéretével kecsegtetik az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult fogyasztókat úgy, hogy – a versenyfelügyeleti eljárások tapasztalatai alapján – nem egyértelműen adnak tájékoztatást a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. Fontos kiemelni, hogy a vállalkozások nem pénzt, hanem úgynevezett vásárlói jogot adnak (a cégek megfogalmazása szerint alternatív finanszírozási lehetőséget). A hirdetésekben sugalltakkal ellentétben tehát nem szabad felhasználású készpénzhez jut a fogyasztó, hanem a szerződésben szereplő áru vagy szolgáltatás tulajdonjogához – hangsúlyozza a GVH. Fontos kiemelni azt is, hogy az adott szolgáltatás nyújtására belső hitelezéssel (a tagok befizetéseiből) kerül sor, meghatározó a szerencseelem léte (sorsolásokon és/vagy előtörlesztés vállalása alapján dől el ki az a szerencsés, aki adott hónapban a vásárlói joghoz juthat) és az a körülmény, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz. A fentiek alapján elmondható, hogy a fogyasztói csoportok bizonytalan (jellemzően távoli) időpontú vásárlást tesznek lehetővé, valamint nem szabad felhasználású készpénzt adnak, míg a végtörlesztéshez gyorsan/biztosan szükséges a fogyasztónak pénzhez jutnia, így a fogyasztói csoportot szervezők által kínált konstrukciók nem alkalmasak a végtörlesztés megoldására – állapítja meg a versenyhivatal.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Nem az építőanyag drágítja meg a lakásokat: itt a valódi „láthatatlan” számla, amit mindenki fizet

Áprilisi választás és ingatlanpiac: ezt várják a szakma legnagyobb szereplői és nem csak a lakáspiacról van szó

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac hibája – ezek a leggyakoribb okok, amiért nem kel el az ingatlanod

Sokkoló mélypontra zuhant a lakásépítés Magyarországon – de már látszik, mikor indulhat az új boom
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





