Fejlesztik a Mohácsi Ipari Parkot
Mohácson az önkormányzat már esztendőkkel ezelőtt tervbe vette a logisztikai központ és a közforgalmú kikötő kialakítását. A beruházás előkészítése már folyamatban van.
Miután a város mintegy százmillió forintot nyert el az ezt megelőző tanulmányok, vizsgálatok elvégzésére, így már zajlik a megvalósíthatósági tanulmány készítése, ami várhatóan rövidesen már végső formájában ad támpontot majd a fejlesztés minden részletéhez. Az önkormányzat reményei szerint utána további forrásokat nyerhet el a város a részletes tervek készítésére, a szükséges engedélyek megszerzésére, s újabb területek megvásárlására.
A terv szerint a Mohácsi Ipari Parkban, a határkikötő mellett egy 5,2 hektáros területen három hajóállásos konténer és darabáru rakodására alkalmas kikötőt alakítanának ki. A létesítmény alkalmas lenne 1350 tonnánál nagyobb hordképességű hajók fogadására, valamint nagy súlyú rakományok kiemelésére, berakására, azok közúti, vasúti továbbítására. A program részeként egy több mint tízezer négyzetméter alapterületű logisztikai központot is kialakítanának, raktárakkal, irodákkal. A beruházás összességében mintegy tizenhatmilliárd forintba kerül.
A mohácsi ipari park fejlesztése mindeddig a vállalkozói igényeknek megfelelően zajlott, a közelmúltban éppen a harmadik üteme. A helyi vállalkozási övezetben működő 166,9 hektár alapterületű ipari park jelentős része még beépítetlen. A cél az infrastruktúra fejlesztése, a meglévő közműellátottság bővítése a potenciális befektetések technikai és szakmai feltételeinek javítása érdekében. Folyamatosan bővítik a csatorna-, víz-, gáz, közvilágítási és elektromos hálózatot, valamint a közúti közlekedési infrastruktúrát is. A létrejövő 39 új telephelyek a működéshez szükséges feltételek biztosításával javítja a kis- és középvállalkozások versenyképességét és együttműködési lehetőségeit.

Modern városi lakások vagy zöldebb, nyugodtabb környezet? Ezekben a lakóparkokban mindkettőre van lehetőség
Iroda
Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Tavaly még lecsaptak volna rá, ma hónapokig áll: megfordult a dél-pesti lakáspiac

Elolvadt az Otthon Start előnye: végül az eladók járhattak a legjobban
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




