Februárban kezdődik a szolnoki Stadler-üzem építése
A Stadler Szolnok Vasúti Járműgyártó Kft. üzemének építését február végén kezdik meg a szolnoki ipari parkban, amennyiben ezt az időjárás megengedi – közölte a Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A svájci cég új, vasúti kocsikat készítő üzemének az ipari parkba települése elől az utolsó akadály is elhárult, miután még tavaly év végén aláírták a földbérletről szóló szerződést a Szolnoki Ipari Park Kft.-vel – tette hozzá a cégvezető.
Tájékoztatása szerint az üzem tervezése, a szükséges engedélyek beszerzése már megkezdődött, és 2008 utolsó negyedévében már negyven alumínium kocsitestet akarnak gyártani.
A Stadler Szolnokra települését tavaly októberben egy szándéknyilatkozat aláírása előzte meg, amit a helyi önkormányzatnak illetve a svájci cég vezető testületének is jóvá kellett hagynia. Előbb a szolnoki önkormányzat döntött arról, hogy az ipari parkjában nyolc hektárnyi területet tizenöt évre használatba ad egy euró plusz áfa évi földhasználati díj ellenében az üzem építéséhez.
A Stadler évi kétszáz alumínium kocsitestet fog gyártani, ha a szolnoki üzem teljes kapacitással működik. A cég jelenlegi igénye éves átlagban mintegy ötszáz darab kocsiszekrény, amelyből jelenleg 330-340-et a svájci Bussnangban állítanak elő. A Stadler további magyarországi beruházásait befolyásolhatják a régió piaci viszonyai. Jelenleg érdeklődés mutatkozik az emeletes vonatuk iránt is, és ha bejönnek a számítások, akkor ilyet is gyárthatnak a jövőben
Szolnokon.
A Tisza-parti város vezetése azt várja a négyszáz embernek munkát adó, tízmilliárd forintos beruházástól, hogy az új modern ipari technológia meghonosítását végző, adófizető gazdasági társaság lendületet ad gazdasága fejlődésének.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





