Extraadót kell fizetnie a közmű- és kommunikációs cégeknek?

Egyfajta extraadót vetnének ki a budapesti kommunikációs és közműcégekre, hogy a bevételből a fővárosi önkormányzat fedezni tudja a BKV veszteségét, információink szerint ez a lényege annak a közműadóként elhíresült tervnek, ami kedden szivárgott ki a sajtóba.

A telekommunikációs és a közműcégek fizethetik meg a BKV veszteségének egy jelentős részét, ha az úgynevezett BKV-mentő csomagnak az egyik javaslatát elfogadja holnapi ülésén a kormány. A sajtóban az terjedt el a közműadónak elkeresztelt sarcról, hogy azt azok a cégek fizetnék, amelyek telkei alatt közművezetékek futnak, de ezt forrásaink dőreségnek nevezték. Az új adó inkább egy extraadó-féle, amit azok a cégek fizetnének, amiknek az alépítményei, azaz közmű- vagy kábelvezetékei, -alagútjai a fővárosi anyaföldben futnak. Az adót forint/méterben állapítanák meg. Érintettjei lehetnek a kábeltévés, informatikai vagy telekommunikációs cégek, valamint a vízművek, a csatornázási művek, az elektromos, vagy a gázművek. A még meglehetősen homályos koncepció a főváros saját közműcégeinél azzal védené ki az önadóztatást, hogy az adót a külföldi társtulajdonos valahogyan levonhatná a saját osztalékadójából. Az új adónem a BKV-mentésbe bevont Századvég Gazdaságkutató ötlete. A várakozások szerint az adó 15 milliárd forintot hozna a fővárosnak. Tarlós István a készülő koncepcióról korábban annyit mondott a Népszabadságnak adott interjújában, hogy a szakértőknek nehéz lesz újat mondaniuk, hiszen az elmúlt évben 26 különféle megoldási ötlettel állt elő a főváros, ezenfelül letett az asztalra egy komplett átalakítási tervet is.