Élénkülést hoz az albérletek és az új ingatlanok piacán az iskolakezdés
Az iskolai
év kezdete mindig élénkülést hoz az albérletek piacán: Budapesten
jelenleg 80-100 ezer forint, míg a vidéki egyetemi városokban 45-70
ezer forint között van az átlagár – közölte az Engel Group
ingatlancsoport az MTI-vel.
A cég szerint az iskolakezdés táján egyre inkább fellendül az új
ingatlanok piaca is – különösen azokban a városokban, ahol a lakbér
és az új ingatlan vásárlásakor felvett hitel havi törlesztő
részleteinek különbsége nem túl nagy. Sokaknak egyre inkább megéri
lakást vásárolni gyermeküknek, minthogy havonta több tízezer
forintot fizessenek albérletre a családi kasszából – olvasható a
távirati irodához eljuttatott közleményben.
Főként az elsőéves hallgatók esetében jellemző, hogy a szülők
befektetési céllal az albérlet helyett inkább lakást vásárolnak
gyermeküknek, amelyet aztán a tanulmányok végeztével értékesítenek.
A fővárosi piacon külön kategóriát jelentenek a külföldi diákok,
akik Budapesten korábban szinte kizárólag az V., VI. és VII.
kerületben kerestek maguknak lakást. Manapság azonban már az
egyetemi városrésztől távolabb eső, például a III. kerületi
lakóparkokban is keresnek maguknak megfelelő ingatlant..
A III. kerületi lakóparkokban leginkább a 100-150 ezer forintos
árkategóriában kínált kiadó lakások után érdeklődnek a diákok – áll
a dokumentumban.
Vidéken is főleg az egyetemi városokban élénk az albérleti piac,
de ott az árak jóval alacsonyabbak, mint a fővárosban. Pécsett vagy
Győrben a kertvárosi és lakótelepi részeken egy másfél-kétszobás
bútorozott lakást 30-45 ezer forintért kínálnak, de a
városközponthoz és az egyetemhez közeli ingatlanokért akár 50-75
ezer forintot is elkérnek.
A távirati irodához eljuttatott közleményt jegyző
ingatlancsoport több mint öt éve aktív a kelet-európai
ingatlanpiacon, s jelenleg csaknem 13 ezer lakást épít
Magyarországon, Cseh-, Lengyelországban, valamint Bulgáriában.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





