Botrány a spenótház körül

Csődbűntett, hűtlen kezelés, csalás gyanúja miatt tettek feljelentést az Architekton Építő Rt. ellen saját alvállalkozói, egymilliárd forintos kárra hivatkozva. A cég volt vezérigazgatója állítja: a Roosevelt téri, régebben spenótház névre hallgató irodaház beruházója és a bank

A volt spenótház helyén épülő luxusirodaház kivitelezését több botrány is kíséri. A tervezés és a kivitelezés első fázisában a tervezőcégnek (Turányi és Simon Építésziroda) akadtak komoly problémái (lásd a Magyar Narancs korábbi cikkét a témában). Nemrégiben pedig kiderült: a műemlék-felújításokban hírnevet szerző generálkivitelező cég, az Architekton becsődölt, több tucat magyar alvállalkozó pedig feltehetően követi szomorú példáját ? mivel a számlák kifizetetlenül maradtak.

Az APEH Pest Megyei Igazgatósága idén tavasszal végrehajtást rendelt el az Architekton Holding Rt.-nél. A cégcsoport nehézségei négy évvel ezelőtt kezdődtek, miután megcsappantak az állami megbízások a műemlékek felújítására. A Roosevelt téri spenótház 3,5 milliárd forint értékű átalakítása ugyan megoldást jelenhetett volna a problémákra, ám a cégcsoport harmadik tagjának, az Architekton Építő Zrt.-nek a csúszása miatt a megbízó, majd a hitelező bank is felmondta a szerződést.

Feljelentés

A bérek is elmaradnak
Március végén adótartozás miatt a Fővárosi Bíróság elrendelte a 109,7 millió forint jegyzett tőkéjű, André László többségi tulajdoná-ban lévő Architekton Műemlék-felújító Rt. felszámolását. A fizetésképtelen cégnél a dolgozók már hónapok óta nem kapják meg a juttatásukat, ezért a felszámolóbiztos első intézkedésként a bérgarancia-alapból kért pénzt a fizetésekre ? írta korábban a HVG.

Az Architekton egyik alvállalkozói köre a minap feljelentést tett a BRFK gazdaságvédelmi főosztályán. A válasz a napokban érkezett meg: az ügyet átadták a gödöllői rendőrkapitányságnak. Bandi Attila azt mondja, – aki a Bandi Bau Team Kft. ügyvezető igazgatója, s a kifizetetlen alvállalkozók képviselője ? érthetetlen a rendőrség hozzáállása.
?Számításaink szerint több mint egymilliárd forinttal tartozik alvállalkozóinak a társaság. Ráadásul kétszeres a kárunk. A kibocsátott számlák után kénytelenek vagyunk befizetni a közterheket. Ehhez képest a BRFK továbbpasszolja az ügyet. Abban a kisvárosban kellene kivizsgálni a feltételezett visszaélést, ami már egy éve nem a befuccsolt fővállalkozó székhelye? ? állítja Bandi Attila. A vállalkozás székhelye a cégbírósági adatok szerint 2005. szeptember 12-től valóban nem a gödöllői, hanem egy Budapest VI. kerületi címen található. Az alvállalkozók eredeti szándékuk szerint azt szeretnék elérni, hogy a tartozásokért az Architekton tulajdonosai személyes vagyonukkal is feleljenek, mivel a cég jegyzett tőkéje közel sem elégséges a milliárd fölötti követelés kielégítésére. Úgy érzik azonban, esélyük jócskán csökken, amiért a hatóság nem hajlandó kiemelten kezelni az ügyet.

A BRFK kommunikációs osztálya lapunk újságírójának érdeklődésére azt közölte, hogy hatáskör és illetékesség hiányában továbbították a feljelentést.

Semmi csalárdság, egyszerű csőd

?Ez nem csalárd csőd, sajnos valóban bekövetkezett. Tönkrementünk? ? reagált a FigyelőNet megkeresésére Tóth Tamás vezérigazgató. Tóth elmondása szerint az elhíresült spenótház helyére tervezett irodaház építésébe bukott bele az Architekton. Ami tény: a budapesti Roosevelt tér 7-8 szám alatti irodaház a mai napig nem készült el, holott már tavaly decemberben át kellet volna adni. Az új határidő 2006 ősze. A munkálatokat a fővállalkozó kiiktatásával folytatták, az új szerződéséket közvetlenül az alvállalkozókkal kötötték meg.

A korábban közös tulajdoni körű Architekton Építő Rt. és Architekton Műemlékfelújító Rt. március óta már a felszámoló kezén van, de az Architekton Holding napjai is meg vannak számlálva. Ahogy Tóth Tamás – már csupán mint a holding vezérigazgatója – mondja, a másik két társaság ezt a céget is magával rántja.

?Tavaly augusztusban és szeptemberben 200-200 millió forintos számlát nem fizetett ki az irodaház beruházója, a Bayerische Hausbau (HBH) tulajdonában lévő BHG Beruházó Kft. Ebbe egy tőkeerős cég is beleroppan. A szerződést felbontották, jelentős késésre hivatkozva, ami nem teszi lehetővé az építkezés időben történő befejezését. Álláspontunk szerint ez mondvacsinált ok, tarthattuk volna a határidőt? ? magyarázza dr. Tóth Tamás. A vezérigazgató szerint a kegyelemdöfést a Budapest Bank adta meg. ?Százmillió forintot leemeltek a számlánkról, ami a mi árbevételünként érkezett, pedig még meg sem kezdődött a felszámolás. Úgy véljük, ez jogellenes, ezért bepereltük a pénzintézetet.?

A FigyelőNet megkeresésére a pénzintézetnél közölték: a Budapest Bank a felelős üzleti magatartás alapján, a rá vonatkozó törvényi előírások betartásával, az Architekton Csoporttal kötött hitelszerződés szabályai szerint járt el. ?A konkrét ügyben nem nyilatkozhatunk, mert ez a banktitok megsértését valósítaná meg? ? nyilatkozta a pénzintézet jogi vezetője, Beczner Attila.

Mi van a beruházóval?

Az Architekton szerette volna a beruházót is bíróság elé citálni ? a vezérigazgató tájékoztatása szerint azonban erre már nem maradt erejük, pontosabban pénzük. A valaha szebb napokat látott Architekton ? évi ötmilliárd forintos forgalom, százötven dolgozó ? ugyanis filléres gondokkal küzd. A vezérigazgató úgy számol, hogy a ki nem fizetett számlákkal és az okozott kárral mindent egybevetve nagyjából egymilliárd forintot kellene követelni a beruházón. De ez a feladat már a felszámolóra marad. Természetesen szerettük volna megkérdezni a Bayerische Hausbaut ? ami Budapesten a MOM Parkot és az Anjou Udvart is építette ?, de igyekezetünket nem koronázta siker, lapzártánkig többszöri próbálkozás után sem sikerült beszélnünk a cég képviselőivel. Meg nem erősített információink szerint a német vállalkozás már túl is adott a félkész irodaházon.

Értesüléseink szerint a bajban lévő Architektonra több potenciális vevő is bejelentkezett, de a tárgyalások megszakadtak .A Vegyépszer Rt. és a Magyar Építő Rt. mellett egy osztrák és egy német cég is visszalépett. Ugyan megfelelő volt az Architekton referenciája, s több megrendelést is magáénak mondhatott, azonban már túl nagynak ítélték a kockázatot.