ÁKK: Az év végére 75 százalékra csökken az államadósság
Ha az ütemet tartjuk, tíz éven belül ötven százalékra eshet a GDP-hez mért arány – mondta Borbély László vezérigazgató-helyettes a 180 percben.
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese szerint akár már az év végére 75 százalékra csökkenhet az államadósság aránya a bruttó hazai össztermékhez képest. Borbély László az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában ezt a magán-nyugdíjpénztári vagyon átcsoportosításával és más elemek értékesítésével magyarázta. Hozzátette, ha ezt az ütemet tartja a kormány, akkor megvalósítható, hogy tíz éven belül ötven százalékra esik az államadósság aránya.
Az államadósság jelentős csökkenését ígéri a kedden bemutatott Széll Kálmán Terv, három év alatt több mint kétezer milliárd forintos megtakarítással. Az intézkedések között szerepel a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése, és a táppénz szabályainak szigorítása, a gyógyszerkassza átalakítása és a közösségi közlekedés átszervezése is. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége támogatja a közkiadások visszafogását. Az ellenzék bírálja a Széll Kálmán Tervet, az MSZP és a Jobbik megszorításoktól tart, az LMP hiányolja a reformokat belőle.
Szerző: MR1 – Kossuth Rádió – VG

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Napsütötte családi otthon hatalmas, zárt parkkal – igazi ritkaság a városban

Trendforduló a városfejlesztésben: szakértők szerint teljesen átrajzolódhat a világ nagyvárosainak térképe – és mi is benne vagyunk!

Óriási bejelentés! Kiderült, hol épülnek a következő rozsdaövezeti lakásprojektek

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





