A nyugdíjvagyonból fizeti vissza az áfát az állam
A kormány gyorsan akarja rendezni a július végén elmeszelt magyar áfaszabályozás következtében kieső adóbevételeket. Idén ugyanis még fedezetet nyújt a 100-200 milliárd forintos összegre az államhoz került nyugdíjvagyon – számol be az Origo.
Összesen 100-200 milliárd forinthoz juthatnak még idén azok a cégek, amelyektől uniós jogba ütköző módon tartott vissza áfát a magyar állam – tudta meg a portál több, az ügyre rálátó, a döntéselőkészítés fázisait ismerő forrásoktól. A visszafizetés leginkább az exportra termelő cégeket és az építőipari vállalkozásokat érinti. Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium múlt heti közleménye nem térti ki arra, hogy a kormány mikorra hozza összhangba szabályozását az uniós normával, a portál arról értesült, hogy “javában folyik az ötletelés”, még az idén ki akarja fizetni a cégeket a kormány. A kormány számára azért sürgős a kifizetés, mert a 100-200 milliárd forintos összeg rontja a költségvetés egyenlegét, idén viszont fedezni tudja a nyugdíjvagyonból. Az Origonak nyilatkozó adószakértők szerint semmi garancia nincs arra, hogy az elmaradt kamatokért kártérítést fizessen az állam.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Ingatlan- és a Pénzügyi Szakértők Szerepét is Felértékelte az Otthon Start – A kereslet erősödése ellenére az eladók nagyobb arányban vették igénybe közvetítők segítségét

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban – A tranzakciószám is emelkedik: 20 ezerrel több lakás kelhet el idén, mint tavaly
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
