A kisebb lakásokat keresik a külföldiek
Kutatást végzett a Cordia arról, hogy kik vásárolják nála az új építésű otthonokat. A kisebb lakásokat főleg külföldiek veszik.
A 470-fő megkérdezésével zajlott felmérés szerint a külföldiek jellemzően inkább a kisebb, a magyarok a tágasabb új lakásokat vásárolják – többek között ez is kiderül a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. legfrissebb vevői kutatásából. Ezt az eltérést alapvetően az magyarázza, hogy az elmúlt másfél évben a Budapesten új otthont vásárló külföldiek 80%-a befektetési céllal, azaz kiadásra vett lakást, erre a célra pedig a kisebb, egy- vagy kétszobás ingatlanok jelentik az ideális választást.

Hasonlóan gondolkodnak a magyarok is, de érdekes módon a hazai befektetők körében sokkal népszerűbb a kétszobás lakás, mint a garzon, miközben a külföldiek esetében jóval kiegyenlítettebb a kép. A befektetési szándékkal összhangban a külföldieket elsősorban a városközpontban található projektek vonzzák, így kiugró a Corvin Sétány népszerűsége, de a VI. és a VII. kerület is keresettnek számít.
A hazai vevők a megvásárolt lakások közel 40%-át vásárolták befektetési céllal. A városközpontban található projektek esetében ez az arány megközelíti a 60%-ot, míg a kertvárosi fejlesztéseknél harmadekkora a befektetők súlya.
A befektetési céllal vásárlók 96%-a hosszú távra tervezi kiadni a lakását, közöttük pedig kiemelkedően nagy, 70% azok aránya, akik a lakás teljes körű kezelését (berendezés, bérlőkeresés, ügyintézés, stb.) professzionális property management cégre bíznák.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett

Nem jó, de nem is tragikus az új építésű piac: lassul a drágulás Budapesten
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





