Időben befejeződik az M43-as kivitelezése
Befejeződtek az aszfaltozási munkák az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti részén, így a tavaszi határidőre átadhatják a közel 32 kilométeres sztrádaszakaszt. A kivitelező TISZA M43 Konzorciumot vezető Ezentis Infraestructuras arról számolt be, hogy az érintett szakaszon az útburkolati jelek felfestése, valamint az elektronikus és telekommunikációs eszközök telepítése van hátra.
Az enyhébbre fordult időjárásnak köszönhetően folytatódhattak az aszfaltozási munkálatok az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszán. A néhány kilométernyi kopóréteg felhordásával az útpálya építése befejeződött, az áprilisi átadásig azonban még hátravan néhány további feladat – közölte az Ezentis.
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábban bejelentette, hogy az autópálya által érintett területek vízelvezetési feladatainak megoldása nem hátráltatja az átadást. A kivitelezők a befejező munkálatok mielőbbi elvégzésével biztosítják, hogy a műszaki átadás a tervezett március végi időpontban megkezdődhessen. A gyorsforgalmi utat a forgalomba helyezési folyamat végén áprilisban adhatják át a forgalomnak.
Ezentis

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Óriási csavar: mégsem indítja el most a kormány a lakásfelújítási támogatást – ez áll a háttérben!

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
