Százmilliókat buktak a légitársaságok
Szinte már megszokottnak tekinthető, hogy évről évre minden télen rövidebb-hosszabb időre megbénul a légiközlekedés Európában és Amerikában a kedvezőtlen időjárás miatt. A Portfolio.hu elemzése.
Ez az időszak a mostani télen sem maradhatott el, így a légitársaságok, amelyeket tavaly az izlandi vulkánkitörések miatti forgalomleállás is érzékenyen érintett, újabb bevételkiesésekkel néztek szembe és a télnek még nincs vége. Egyes elemzői becslések szerint az amerikai légitársaságoknak 100-150 millió dolláros veszteséget okoztak a december végi leállások és néhány cégnél érzékelhető mértékű volt a profitra mért hatás.
A légitársaságok eredményeit több szempontból is negatívan érintik az olyan események, amelyek a légtér lezárását eredményezik. Egyrészt a járatok törlése következtében bevételkieséssel kell számolniuk a légitársaságoknak, másrészt pedig az idegen városokban rekedt utasok költségeinek megtérítése pluszköltségeket ró a légicégekre. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint pedig az időjárási körülmények és természeti katasztrófák kapcsán bekövetkező járattörlések költségei teljes mértékben a légitársaságokat terhelik, kompenzációban nem részesülnek senkitől.
Tovább a Portfoliol.hu elemzésére.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





