Megújultak a Videoton irodaházai
122,8 millió forintot nyert a Videoton Holding ZRt. budapesti irodaépületeinek energiatakarékos felújítására Európai Uniós pályázaton. A támogatást további kb. 100 millió forinttal kiegészítve a fűtés korszerűsítésére, a homlokzat és tető szigetelésére valamint a nyílászárók cseréjére fordította a cég.
A pályázati projekt keretében a tavalyi év közepén kezdődött el a Videoton Holding ZRt. budapesti irodaházainak energiatakarékos felújítása, ami szervesen illeszkedik a főváros infrastrukturális- és gazdaságfejlesztési programjába. A hat épületből álló irodakomplexum fővároson belüli fekvése rendkívül kedvező, az ugyanis a II. kerület belső és külső részét összekötő Hűvösvölgyben helyezkedik el.
„A túlnyomó részt irodákat magába foglaló budai ingatlanunk az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával mostantól méltóbb környezetben adhat otthont a jelenlegi és jövőbeli bérlőinknek és leányvállalatinknak.” – hangsúlyozta a cég vezetése.
A kettő és négyszintes irodaházakban tagvállalatai mellett már jelenleg is több mint 50 bérlőnek ad otthont a Videoton, melyek között megtalálható a Telenor bázisállomása, hazai és nemzetközi vállalatok, egy hangstúdió, valamint egy fitness centrum és étterem is, akik egyúttal tovább bővítik a komplexum szolgáltatási körét is.
A kivitelező cég, a székesfehérvári PENTA Építőipari Szolgáltató Fővállalkozó és Kereskedelmi Kft. 2011. november elejére ígérte a felújítási munkálatok befejezését.
Videoton.hu

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





