400 forint fölött a gázolaj
Ha szerda: üzemanyagár-emelés. A Mol Nyrt. mától a gázolaj literjét 7 forinttal növelte, 400 forint fölé lökve az árat.
A benziné továbbra is 398. A történelmi csúcsnak nevezhető dízelár átmeneti, újabbra jövő héten számíthatunk: a kormány döntése értelmében novembertől a dízel literenkénti jövedékiadó-tartalma a jelenlegi 97,35 forintról 110 forintra emelkedik. Áfával együtt 16 forintos a drágulás. Az árkülönbség meghaladja a literenkénti 25 forintot is. Az elmúlt egy év folyamatos benzináremelései az eladási statisztikákban is megjelenik: a Magyar Ásványolaj Szövetség tagvállalatainak üzemanyag értékesítéséből kiderül, az év első háromnegyedében 6,2 százalékkal csökkent a benzin, 2,42 százalékkal az összes üzemanyag-eladás. A gázolajból 1,9 százalékkal több fogyott. A Forensis Autóklub őszi felmérése szerint az autósoknak mindössze harmada mondja azt, hogy az áremelkedések ellenére továbbra is ugyanannyit autózik, mint egy évvel ezelőtt. A megkérdezett autóvezetők több mint fele már 25–50 százalékkal kevesebb kilométert tesz meg. Több mint harmaduk 5–10 ezer forinttal kevesebbet költ havonta tankolásra, mint a múlt évben, 10 százalékuk pedig már nem tankol rendszeresen.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat

Váratlanul lezárták Budapest egyik legismertebb kilátóját: komolyabb lehet a baj, mint elsőre hitték

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





